Így festett Brigitte Macron fiatalon: a francia first lady esküvői képe is előkerült
Brigitte Macronról fiatalkori képeket mutatunk.
Brigitte Macronról fiatalkori képek kerültek elő, a francia first ladyről nem biztos, hogy láttad már ezeket a fotókat.
Brigitte Macron fiatalon
Miután Emmanuel Macron belevágott a politikai karrierjébe, és 2016-ban bejelentette, hogy indul a francia választásokon, csak azután kapta fel a fejét a média a feleségére, Brigitte Macronra, aki 24 évvel idősebb az elnöknél. Korábban ő volt Macron tanára a La Providence iskolában, ez idő alatt alakult ki köztük a szerelem. Mielőtt a '90-es években egymásra találtak volna, a nő házas volt, André-Louis Auzière bankár feleségeként élte mindennapjait. Az alábbi fotó az 1974-es esküvőjükön készült, az egykori tanárnő ekkor volt 21 éves.
Hamar belekezdtek a családalapításba, 1975-ben megszületett Sébástien fiuk, lányaik, Laurence és Tiphanie 1977-ben és 1984-ben születtek meg. Az alábbi fotón az egyik gyermekével látható, az Instagram-poszt második képe azokban az időkben készült, amikor már Macron tanárként dolgozott az iskolában.
Amíg Emmanuel Macron nem került a képbe, a nő minden energiáját abba ölte, hogy minél tökéletesebb feleség és háziasszony legyen a férje kedvéért, erről a Daily Mail írt. Volt férje kedves és erkölcsös ember volt az ismerősök szerint, mások viszont úgy nyilatkoztak róla, hogy igazi hangulatgyilkos volt. A férfi végül 2020-ban hunyt el.
Miután kiderült Macronék viszonya, óriási botrány alakult ki. Brigitte Macronnal a testvérei sem álltak szóba hosszú évekig.
Íme a 71 éves Brigitte Macron fürdőruhás fotói: a francia Riviérán strandolt Emmanuel Macronnal
Brigitte Macront fürdőruhában kapták le.
ElolvasomMiért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images