Bradley Cooper 7 éves lánya jó sokat nőtt: Lea apja kék szemeit örökölte
A szőke kislány nem is olyan kicsi, már apja mellkasáig ér.
Bradley Cooper és Irina Shayk közös gyermeke 2017-ben látta meg a napvilágot, azóta pedig elképesztően sokat nőtt. A hétéves Lea már a színész mellkasáig ér, gyönyörű kék szemeit egyértelműen édesapjától örökölte.
Bradley Cooper és lánya friss fotókon
Bradley Cooper korábban őszintén vallott arról, hogy amikor kislánya megszületett, eleinte nem azok a mindent elsöprő szülői érzések járták át, amiről ilyenkor mindenki beszél. Leával a kapcsolata csak szépen lassan alakult ki és mélyült el, ma már viszont biztos, hogy az első helyet tölti be édesapja szívében.
Nem is csoda, hiszen a hétéves, szőke kislány egy igazán angyali teremtés, a lesifotósok éppen ezért előszeretettel lencsevégre is kapják, amikor együtt sétál színész apukájával New York utcáin. A legfrissebb, őszi képeken az is jól látszik, hogy Lea milyen sokat nőtt, és persze az is szemet szúr, hogy mindig nagyon csajosan öltözködik.
Képes összeállításunkban megnézheted, Bradley Cooper és kislánya milyen jól mutatnak együtt a legfrissebb képeken.
Michael Douglas szépséges lányával szelfizett: a 21 éves Carys egyetemista
Michael Douglas meglátogatta a lányát.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sylvester stallone