Botrányvideó! Mariah Carey holtrészegen lépett színpadra

Mariah Carey egy díjátadó ünnepségen fogyasztott túl sok pezsgőt éhgyomorra.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Január 5-én Mariah Carey is tiszteletét tette a Palm Springs International Film Festival nevű rendezvényen, ahol az év felfedezettjének járó díjjal ismerték el a Precious című drámában látható alakítását.

A megrázó amerikai film egy túlsúlyos, analfabéta és terhes lány kálváriáját meséli el, Carey pedig az alkotásban egy szociális munkást alakít, aki segíteni próbál neki.

Alig állt a lábán

A 39 éves amerikai énekesnőnek az este folyamán azonban sikerült úgy berúgnia, hogy mire a színpadra lépett, hogy átvegye a díjat, már alig állt a lábán. Köszönőbeszéde ebből adódóan meglehetősen zavarosra és kínosra sikerült, ám ez őt a videofelvétel tanúsága szerint egyáltalán nem zavarta.
 

A szobrot a film rendezője, Lee Daniels adta át neki, a popsztár pedig először örömében a nyakába ugrott, és ittas szeretetáradat közepette elmondta neki, hogy mennyire imádja. Majd részeg kacajok után belevágott szövegébe, amelyről minden elmondható, csak az nem, hogy összeszedett lett volna.

Nem mondta ki, hogy részeg

A Grammy-díjas híresség legalább meg sem próbálta tagadni, hogy alaposan a pohár fenekére nézett, miután az egyik vendég bekiabálta a megfelelő szót, amit ő azért mégsem mert kimondani.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezt követően kifejezésre juttatta, mekkora megtiszteltetést jelentett számára, hogy Helen Mirrennel találkozhatott, majd mindenkinek megköszönte, hogy végighallgatták a dumáját. Végezetül férje, Nick Cannon kísérte le a színpadról az imbolygó dívát.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A filmfesztiválon mellesleg díjazták még többek között az Egek ura rendezőjét, Jason Reitmant, illetve a filmben szereplő Anna Kendricket, A bombaszakértőben szereplő Jeremy Rennert, a Becstelen Brigantyk rendezőjét, Quentin Tarantinót, míg Helen Mirren életműdíjat kapott.

Ezt is szeretjük