3 kortalan sztárbombázó 60 fölött

Ki mondta, hogy csak fiatalon nézhet ki dögösen az ember? Íme, 3 sztár, aki bizonyítja, a ráncokat vállalva is vonzó lehet egy nő.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sajnálatos módon az idősebb korosztályt egyre inkább kiszorítják a ropogós bőrű fiatalok a filmvászonról. Ám azért akadnak néhányan, akik egy-egy ütősebb szerepben megmutathatják, nem lehet őket csak úgy leírni. A következő összeállításban három ismert művésznőt mutatunk be. Ami közös bennük, hogy tehetségesek, sikeresek, és éltes koruk ellenére még mindig sugárzik belőlük a nőiesség.

Julie Christie

Bár szülei mindketten brit állampolgárok voltak, Julie Christie az indiai Chabuában látta meg a napvilágot 1941-ben, mivel apja egy ottani teaültetvény felügyeletét látta el.


Az egzotikus körülményekből eredően a kislány nem a hétköznapi módon nevelkedett, ám iskolába már Buckinghamshire-ben járt, ahol rögtön csatlakozott is a színjátszókörhöz. Érettségi után pedig a neves CSSD diákja lett, ahol a legjobb oktatók tanították a helyes beszédre és a kifejező színjátékra. Egy-két kisebb szerep után az első áttörést az 1963-as Hazudós Billy című vígjáték jelentette számára, ám igazából három évre rá, a Darling gátlástalan, karrierista férfifalójának eljátszásával – amiért többek közt Oscar-díjjal jutalmazták – írta be nevét a köztudatba.

Bár a hetvenes években volt igazán karrierje csúcsán, az ifjabb nemzedék is emlékezhet átütő alakítására a 2004-es Én, Pán Péter moziból, ahol a Kate Winslet által játszott karakter édesanyját formálta meg. Ami a színésznő magánéletét illeti, egyáltalán nem az a kicsapongó fajta. A múltban évekig szerelmi viszony fűzte Warren Beatty-hez, 2007-ben, 66 évesen pedig titokban hozzáment Duncan Campbellhez, a The Guardian újságírójához, akivel egyébként 1979 óta vannak együtt.

Ann-Margret

A szintén 1941-es születésű színésznő svéd származású, ami rögtön nyilvánvaló, ha a teljes nevét nézi az ember. Ann-Margret Olsson egy kimondhatatlan nevű kisvárosból került az Egyesült Államokba. Helyesebben mondva kivándorolt apjához költözött 1946-ban, édesanyjával együtt.

Szülei valószínűleg csakis a show-bizniszben tudták elképzelni leánykájukat, ennek érdekében már gyerekként beíratták egy tánciskolába, majd énekórákat is vett. Később, hiába járt egyetemre, tanulmányai helyett sokkal jobban érdekelte az, hogy Suttletones nevű együttesével eljussanak Chicago és New York klubjai után, legalább egy fellépés erejéig, Las Vegasba. Ami meg is történt, sőt, egy híres producer felfedezte a csinos és jó hangú leányzót, így semmi akadálya nem volt annak, hogy 1961-ben kiadják első lemezét.


Ez azonban nem hozott akkora sikert, mint remélte volna, ezért filmes karrierjére kezdett koncentrálni. 1964-ben aztán megvalósult az álom: hiszen akkoriban ki ne szeretett volna a kor királyként ünnepelt sztárjával, az akkor még sármos Elvis Presley-vel egy moziban szerepelni? Nos, Ann-Margretet bizonyára rengetegen irigyelték, hogy a Viva Las Vegasban együtt parádézhatott a szívtipróval. És nemcsak a vásznon – a buja színésznő ugyanis a való életben is összegabalyodott az énekessel. Erről az akkor még barátnő státuszban lévő Priscilla Presley 1985-ös életrajzi könyvében említést is tesz.

Az élénk médiaérdeklődéssel övezett viszony körülbelül egy évig tartott, és bár eljegyzésről is szólt a fáma, Ann-Margret mindmáig tagadja, hogy Elvis menyasszonya lett volna. A rock&roll-ikon helyett végül 1967-ben hozzáment Roger Smith színészhez, akivel máig tart a házasságuk. Felsorolni is nehéz, hányféle filmben szerepelt a 67 éves sztár, talán az 1995-ös Még zöldebb a szomszéd nője a legemlékezetesebb az utóbbi évek terméséből. Igazi jutalomjáték volt ez a múlt legnagyobb sztárjainak, és sajnálatos módon már egyik akkori filmpartnere - Walter Matthau és Jack Lemmon – sincs az élők között.

Olivia Newton-John

Csupán néhány évvel fiatalabb a fenti két színésznőnél a szőke szépség, bár idén szeptemberben már ő is betöltötte a hatvanadik életévét. Eredetileg walesi és német szülők Cambridge-ben született gyermeke, ám, mivel hat éves korában Ausztráliába vándorolt a család, végül ausztrál színésznőként került be a szakmába. Már 14 éves korában alapított egy lánybandát három osztálytársnőjével, és egy idő után a helyi rádió rendszeres vendégeinek számított a csinos csapat.

Nem sokkal később egy tehetségkutató versenyen győzedelmeskedett ének kategóriában, melynek fődíja egy angol út volt. Bár eleinte nem akart menni, anyja rábeszélésére repülőre ült – végül ott is maradt Londonban, hogy a szólókarrierjén dolgozzon.


Azóta is rendre jelennek meg albumai, ám a magyar nézők mégis a Grease-béli szerepe kapcsán emlékeznek a bájosan szexi sztárra, aki képes volt elcsábítani az akkor még arcátlanul jóképű, pomádés hajú John Travoltát. Ugyan harmincévesen játszotta el a szende Sandy szerepét, egyáltalán nem tűnt fel a hat év korkülönbség a másik főszereplővel szemben. Játékáért Golden Globe-ra is jelölték, filmes pályafutásában igazán ez számított csúcspontnak.

A színésznő mellrák-túlélőnek számít, felépülése után fáradhatatlan harcosa lett a nőket alattomosan megtámadó, súlyos betegségnek. Magánélete főként az utóbbi időben került a bulvároldalak címlapjára: 2005-ben ugyanis megmagyarázhatatlan, tragikus balesetben lelte halálát akkori kedvese, Patrick MacDermott. Tavaly pedig egy titkos ceremónia keretén belül ment hozzá John Easterlinghez.

Ezt is szeretjük