Öngyilkos lett! Holtan talált rá felesége a népszerű zenészre

Bob Welch, a világhírű Fleetwood Mac egykori gitárosa a rendőrség szerint önkezével vetett véget életének.

Holtan találtak rá nashville-i otthonában Bob Welchre, a legendás Fleetwood Mac együttes egykori gitárosára.

A TMZ értesülései szerint a 66 éves zenész holttestét csütörtök délután a felesége fedezte fel. A rendőrség közlése szerint öngyilkos lett, mellkason lőtte magát.

Fleetwood Mac

Idegenkezűség gyanúja egyelőre nem merült fel, és búcsúlevelet is találtak a lakásban, közölte a rendőrség szóvivője. Welchnek egészségügyi problémái voltak.

Robert Lawrence Welch Jr. 1945. augusztus 31-én született Los Angelesben. Apja neves tévé- és filmproducer volt. A kis Welch klarinétozni tanult,  amit kilencéves korában gitározásra cserélt.

1964-ben tagja lett a The Seven Souls nevű együttesnek, amely 1969-ben feloszlott. Welch 1970-ben megjelentetett egy szólóalbumot, majd 1971-ben csatlakozott a brit Fleetwood Machez, amelynek ő lett az első amerikai tagja.

Négy évig volt tagja a zenekarnak, összesen öt albumnak volt a közreműködője: a Future Gamest a Bare Trees, majd a Penguin, a  Mystery to Me és a Heroes Are Hard to Find követte. A korszak legsikeresebb lemezének általában a Mystery To Me-t tartják.

Szólókarrierbe kezdett

1975-ben távozott a zenekarból, megalapított egy rövid életű hard rock triót, majd 1977-ben megjelentette második szólóalbumát, a French Kisst, amely platinalemez lett.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Híres slágerei még a Hot Love, a Cold World, az Ebony Eyes, a Precious Love vagy a Sentimental Lady.

A nyolcvanas és kilencvenes években összesen 16 albumot jelentetett meg, emellett zenét szerzet, és énekesnek is kitűnő volt.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Bob Welch 1985-ben vette feleségül Wendy Armisteadet, akivel Nashville-ben élt együtt öngyilkosságáig.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük