Kiderült! Pszichiátrián kezelik az ismert tévésztárt, Bill Oddie-t
A műsorvezető nem először vonult be egy klinikára, hogy depresszióját kezeljék.
Bill Oddie igazi multitálentum a brit televíziózás történetében, ám bármennyire is hozzáértően műveli szakmáját, lelki problémáitól nem tud szabadulni.
A legfrissebb hírek szerint ugyanis a kedvelt műsorvezetőt és ornitológust, akinek nevéhez többek között számos természetfilm – Különleges vízcsepp; Gyilkos dinoszauruszok – fűződik, a londoni Capio Nightingale kórház és pszichiátrián kezelik, mert ismét eluralkodott rajta a depresszió.
Édesanyja mániás depressziós volt
- Billt két-három évente szokta leverni a depresszió, ilyenkor körülbelül két hétig szenved, aztán kiheveri. Néha bevonul egy klinikára, de néha elég neki az is, ha egyszerűen szabadságra megy és elutazik, hogy úgymond feltöltse az elemeket – közölte a sztár ügynöke, David Foster.
A 67 éves sztár mindig nyíltan beszélt problémájáról, tavaly megjelent életrajzi kötetében többször visszatér a témára – már csak azért is, mert még írás közben is nem egy alkalommal rátört a szorongás.
- Egyszer csak úgy éreztem, hogy megint a már oly ismerős görccsel a gyomromban ébredek fel. Nem volt ez rémület, vagy ilyesmi, csak egy kis idegesség, némi félelemmel vegyítve. Szerencsére a forgatás ki tud zökkenteni ebből az állapotból – attól valahogy mindig feldobódom, ha sokat lehetek kint, a természetben – írta.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Oddie egyébként nemcsak természetfilmesként és íróként ténykedik, hanem zenészként, zeneszerzőként, továbbá komikusként - a Monty Python tagjaival is dolgozott együtt - és színészként is jegyzik hazájában. Ornitológiai munkásságáért több ízben kitüntették az utóbbi években.