9 évig senki nem vette észre a titkos üzenetet a képen! Te rájössz, mi az?
A festő csak most árulta el a titkát.
Dagad a botrány Bill Clinton 2006-ban készült portréfestményével kapcsolatban, amely jelenleg a Nemzeti Portré Galériában tekinthető meg Washingtonban. A festője, Nelson Shanks ugyanis most állt elő azzal, hogy annak idején titkos üzenetet rejtett el rajta: ráfestette Monica Lewinsky kék ruháját is a képre.
Mint ismeretes, az Egyesült Államok egykori elnöke félrelépett a gyakornoklánnyal, aki több alkalommal is összegabalyodott a férfival, egyszer még a ruháján - azon a bizonyos hírhedt kék ruhán - is nyomokat hagyott az együttlétük.
Három évig tartott a viszonyuk, utána több hónapig ezen csámcsogott a közvélemény, és minden apró részlet kiderült a titkos légyottokról.
Akárhogy is, Nelson Shanks úgy gondolta, Bill Clinton életének ezt az epizódját is meg kell örökíteni a portréján, így a kandallón lévő növény árnyékát úgy festette meg, hogy az egy női ruha sziluettjét adja vissza.
- Bill Clinton az egyik legismertebb hazug ember a világon. Ő és az irodája tettek jó dolgokat is, de sosem tudtam túltenni magam a Monica-ügyön, mindig a fejemben volt festés közben, aztán végül ez lett belőle. Ez valóban egy női ruha árnyéka, amit egy bábura tettem. Amíg a festményt készítettem, az alapján festettem, persze mindig csak akkor, amikor Bill Clinton nem volt jelen. Értelmezhetjük metaforaként is, hiszen az ügy árnyéka mindig kísérte az elnököt - mondta Nelson Shanks a Philadelphia Daily News-nak.
A festő mindezidáig nem mesélt a titkos jelzésről a képen, hogy most, kilenc évvel később miért árulta el mégis, azt nem tudni. A 77 éves Nelson Shanks egyébként olyan hírességek portréját készítette már el, mint Diana hercegnő, II. János Pál pápa, Luciano Pavarotti vagy Margaret Thatcher.
Hűtlen sztárok
Nézd meg, melyek azok a sztárok, akikről kiderült, hogy félreléptek! Kattints a nagy képre a galériáért!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció