Diákszerelemként kezdődött! 10 év után szakított kedvesével a fiatal színész

Benedict Cumberbatch és Olivia Poulet külön utakon folytatják.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, a tavasz a sztárkapcsolatok terén is változásokat hoz: vannak, akik újra egymásra találnak, míg mások ekkor mondják ki a végső szót.

Courteney Cox például nemrég nyilatkozta, bármi is történt, már nem olyan biztos abban, hogy el akar válni David Arquette-től, hiszen még mindig szereti.

10 évig voltak együtt

Justin Timberlake-ről ugyanakkor piszkos dolgok láttak napvilágot, mint kiderült, fűvel-fával megcsalta kedvesét, Jessica Bielt, míg végül a szakításra került a sor.

Ezúttal pedig egy brit színész jelentette be, ezentúl külön utakon folytatja azzal a nővel, akivel egyébként tíz évig élt együtt.

Benedict Cumberbatch - a magyar nézők a Vágy és vezeklés vagy A másik Boleyn-lány című filmekből ismerhetik - még a Manchesteri Egyetemen került közelebbi kapcsolatba kolléganőjével, Olivia Poulettel.

Bár korábban a 34 éves színész még arról beszélt, mennyire szeretnének gyermeket párjával, úgy tűnik, beleunt a próbálkozásba, és inkább más oldalán keresi a boldogságot.

Beindult a karrierje

Akárhogy is, Cumberbatch párkapcsolata ugyan zátonyra futott, de a karrierje annál sebesebben száguld.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Amellett, hogy 2010-ben megkapta a Sherlock című sorozat címszerepét, mozifilmajánlatokkal szintén megkeresik.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A szeptemberben bemutatásra kerülő, jelenleg az utómunkálatoknál tartó Tinker, Tailor, Soldier, Spy thrillerben olyan neves színészek mellett mutathatja meg, mit tud, mint Colin Firth, Gary Oldman és az Eredetből ismert Tom Hardy.

Ezt is szeretjük