Rákban elhunyt a közkedvelt színésznő, Bea Arthur

A hétvége folyamán, Los Angeles-i otthonában örökre elszunnyadt a 86 éves komika, adta hírül az ügynöke.

2009. április 25-én, szombaton, Los Angeles-i otthonában elhunyt a rákkal küszködő Bea Arthur színésznő, akit Emmy-díjjal jutalmaztak az Öreglányok és a Maude című sorozatokban nyújtott alakításáért. 86 éves volt.

2008 decemberében beválasztották az Amerikai Filmművészeti és Tudományos Akadémián lévő Hírességek csarnoka sztárjai közé

Az 1922-ben Beatrice Frankel néven született, füstös hangú sztár a háború után kezdett fellépni a Broadway színpadán és kisebb színházakban is. 

Tehetségét 1966-ban a neves színházi díjjal, a Tonyval is jutalmazták a Mame című darabban nyújtott alakításáért.

Imádták fanyar humorát

Érdemlegesen a hetvenes években szerepelt a tévében: ekkor került be az All in the Family szitkom stábjába. Csípős nyelvű karaktere, a Maude olyan fergeteges sikerű volt, hogy két epizód után spin-offként önálló sorozatot építettek rá. A Maude című széria végül 1972-78 között, 141 részen keresztül ment.

Alig hét évvel később pedig szintén óriási nézőtábora lett a nálunk Öreglányok címmel, a kilencvenes években méltánytalanul késői időpontban sugárzott Golden Girls sorozatnak. A műsor – amolyan nyugdíjas Szex és New Yorkként – négy idős, ám életvidám hölgy együttélését mutatta be rendkívül vicces és szerethető formában.

A sztori középpontjában az Arthur által játszott Dorothy Zbornak és az Estelle Getty által alakított édesanyjának – a színésznő valójában egy évvel fiatalabb volt „leányánál” – civódásai álltak.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom
A közkedvelt széria 1985-92-ig volt műsoron, ám az idős színésznők népszerűségét jelzi, hogy 2008 nyarán munkásságukat Pop Culture díjjal jutalmazták a kaliforniai Tv Land Awards díjkiosztón. - Az emberek elvesztették minden idők egyik legnagyobb komikáját, az állatok pedig minden idők egyik legnagyobb védelmezőjüket – állt a PETA alelnökének, Dan Matthews-nak a nyilatkozatában.

Bea Arthurt két fia és két unokája gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük