„Az Obamáék válásáról szóló pletykák igazak” – Durva, mit állított a politikai körökben mozgó sztár
Meghan McCain, John McCain korábbi szenátor lánya is úgy tudja, hogy Obamáék házassága tönkrement.

Barack Obama és Michelle Obama válásáról már azóta pletykálnak, amióta a volt first lady nem kísérte el a férjét Jimmy Carter korábbi amerikai elnök temetésére. Sokaknak az is gyanúra adott okot, hogy Obama felesége egy rövid közleményben bejelentette, nem lesz ott Donald Trump január 20-ai beavatásán. Most John McCain korábbi amerikai szenátor lánya, Meghan McCain állította azt, hogy a válásukról szóló pletykák tényleg igazak.
Meghan McCain is úgy tudja, hogy Barack és Michelle Obama tényleg válik
McCain, aki korábban számos tévécsatornánál dolgozott, egy podcastbeszélgetésben tárgyalta ki Obamáék kapcsolatát Tara Palmieri újságíróval, írta meg a Daily Mail.

– Jóhírű emberektől hallottam azt a pletykát, hogy Obamáék válnak. Én itt most nem a TMZ-ről beszélek. Nem Perez Hiltonról beszélek, hanem olyan komoly újságírókról, akik azt mondták nekem, hogy az Obamáék válásáról szóló pletykák igazak – fogalmazta.
Palmieri is úgy tudja, valójában már nincsenek is együtt.
– Már régóta tudjuk ezt, nemrég hallottam, hogy külön életet élnek már.
A teóriára a házaspár próbált rácáfolni. Michelle Obama január 17-én lett 61 éves, ennek alkalmából Barack Obama szerelmes posztban köszöntötte feleségét: „Boldog születésnapot életem szerelmének, Michelle Obamának! Minden szobát megtöltesz melegséggel, bölcsességgel, humorral és méltósággal – és jól nézel ki közben. Olyan szerencsés vagyok, hogy veled élhetem át az élet kalandjait. Szeretlek!”
Michelle Obama ennyit írt a poszt alá: „Szeretlek, édes! ”
McCain és Palmiari erről a posztról is beszélgettek, mint kiderült, a felvétel és a hozzá írt rövid szösszenet nem győzte meg őket arról, hogy minden rendben lenne a kapcsolatukban, sőt, azt is bírálták, hogy milyen rossz minőségű képet posztolt Obama a feleségéről.
A sztárok körében egyébként nem ritka eset, hogy amikor már problémák vannak a párkapcsolatukban, esetleg meg is beszélték már, hogy elválnak, a közösségi médiában továbbra is azt mutatják, hogy dúl a szerelem, és minden rendben van köztük.
Például amikor Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága tavaly tönkrement, akkor J. Lo még júniusban felköszöntötte a színészt apák napja alkalmából, ezzel a szöveggel: „A mi hősünk”, mellé pedig egy szívet is tett. Ám augusztusban Lopez beadta a válási papírokat, a szakításuk időpontjához pedig egy április végi dátumot adott meg. Ott van Jessica Alba esete is, aki december végén még boldog családi képeket posztolt karácsonykor, január első hetében pedig a fiuk szülinapját ünnepelték, erre január 16-án róla is kiderült, hogy válik Cash Warrentől.
Kiderült, Melania és Donald Trump házassága milyen valójában: a first lady vallotta be
Melaniának nem parancsolhat csak úgy Donald Trump.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images