Ilyen volt, ilyen lett: Arnold Schwarzenegger
Az osztrák testépítőből fordulatos karrierje során előbb akcióhős lett, majd kaliforniai kományzó.
Arnold Schwarzenegger 1947. július 30-án született az ausztriai Stalh falujában. Édesapja rendőrfőnök volt, akinek hatására több sportot is kipróbált, de a hatvanas években a futball helyett végül a testépítést választotta.
14 éves korától kezdve koncentrált erre a sportágra, amelyben szép sikereket ért el: 1965 és 1980 között például hétszer lett Mr. Olimpia és hatszor Mr. Universe.
A Graz közeli kis faluból az évtized végén Amerikába költözött, ahol 1970-ben megkapta első filmszerepét a Herkules New Yorkban című akció-vígjátékban, ám nehézkes akcentusa és idegen hangzású neve miatt több mint egy évtizedet kellett várnia az áttörést jelentő szerepre.
1982-ben John Milius rá osztotta a Conan, a barbár főszerepét, két évvel később pedig filmes pályafutásának legemlékezetesebb alakításával ajándékozta meg a mozirajongókat a Terminátorban.
A géppuska mellől a kormányzói székbe
A nyolcvanas években az egyik legismertebb akciófilmsztár lett belőle, köszönhetően az olyan golyózáporos alkotásoknak, mint a Kommandó vagy a Ragadozó. De a sikersztorinak a kilencvenes években sem szakadt vége, amikor az erőszakos filmek helyett a vígjátékokban is megmutatta komikusi vénáját.
Ezek közül a legviccesebbek az Ovizsaru, Az utolsó akcióhős illetve az Ikrek voltak, de ebben az időszakban forgatta Az emlékmást és a Két tűz közöttet is.
A testépítő izompacsirtából lett filmsztár karrierje az ezredforduló után újabb váratlan fordulatot vett: Schwarzenegger 2003 óta ugyanis a Republikánus Párt képviselőjeként Kalifornia 38. kormányzója, népszerűségéről pedig mindent elárul, hogy 2006-ban újra megválasztották.
Politikusként egyre határozottabban sürgeti a globális felmelegedés elleni küzdelmet, de külföldi népszerűségét jelentős mértékben csökkentette, hogy Bush politikáját támogatta, illetve, hogy engedélyezte a kivégzéseket.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Magánélete kiegyensúlyozott, 1986-ben vette feleségül Maria Shivert, az egykori John F. Kennedy unokahúgát. Négy gyermekük született, és habár Schwarzeneggert az elmúlt években nem túl gyakran láthattuk a vásznon, örömmel jelentette be nemrég, hogy Sylvester Stallone 2010-re ígért, The Expendables című filmjének parádés szereposztását jelenlétével ő is emeli.