20 évvel fiatalabb nőért dobta félre házasságát a színész! Most vallott róla Antonio Banderas
Antonio Banderas először nyilatkozott házasságáról.
Tavaly júniusban jelentette be Melanie Griffith és Antonio Banderas, hogy 18 év házasság után elválnak útjaik.
A sármos színész azóta nem nyilatkozott házasságáról, kedden azonban megtörte a hallgatást, és a spanyol El Hormiguero című műsorban beszélt.
Miatta váltak el
Mint mondta, mindig is szeretni fogja egykori feleségét, szeretetben és barátságban váltak el egymástól.
- Ez egy nehéz év volt. Sokat dolgoztam, és a magánéletemben is voltak nehézségek, de az élet megy tovább. Csodálom Melanie-t mint színésznőt, mindig is ezt hangoztattam. Ő az a személy, akit szerettem, akit szeretek és akit mindig is szeretni fogok, bármi is legyen a kapcsolati státuszunk - mondta az interjúban.
A Zorro sztárja elmondta azt is, a válásukkal kapcsolatban megállapodtak Griffith-szel, hogy igyekeznek minimálisra szorítani az információáramlást.
Annyit elárult, hogy a keresetet Melanie adta be egy hónappal az után, hogy Banderas megjelent a nyilvánosság előtt új barátnőjével, Nicole Kimpel befektetési tanácsadóval.
Csalfa férjének akart bizonyítani? Melanie Griffith farmersortban villogott
Nézegess képeket!
ElolvasomAnyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció