Ilyen körülmények között hunyt el a 96 éves Angela Lansbury: a Gyilkos sorok legendás színésznőjét gyászolja a világ

Angela Lansbury a 97. születésnapja előtt pár nappal halt meg.

Angela Lansbury meghalt

Angela Lansbury, a Gyilkos sorok imádott színésznője 97. szülinapja előtt öt nappal hunyt el, a szomorú hírt családja közölte az NBC News híroldalnak.

Angela Lansbury meghalt

„A dáma, Angela Lansbury gyermekei szomorúan jelentik be, hogy édesanyjuk békés körülmények között, álmában halt meg Los Angeles-i otthonában 2022. október 11-én, kedden hajnali 1:30-kor, mindössze öt nappal a 97. születésnapja előtt” - olvasható a család közleményében.

Utoljára 2019-ben jelent meg nyilvános eseményen.
Utoljára 2019-ben jelent meg nyilvános eseményen.
Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary

Hogy mi okozta a halálát, erről nem adtak ki információt. Az elmúlt hónapokban sem cikkeztek arról a lapok, hogy romlott volna az egészségi állapota. Még 1994-ben csipőprotézist kapott, 2005-ben pedig a bal térdével műtötték.

2018-ban a Daily Expressnek még interjút is adott, akkor volt 93 esztendős. Elmondta, nem érzi magát 93 évesnek, tele van energiával, becsülettel szedi a vitaminjait, és ha úgy adódik, akkor egy pohár bornak sem mond nemet.

1925. október 16-án született Londonban, édesanyja színésznő, édesapja politikus volt. Csupán kilencéves volt, amikor elveszítette az apját, a férfi rákban hunyt el, ezután más karakterek eljátszásával próbálta feldolgozni a gyászt. Imádta a filmeket és a színházat, folyamatosan mások bőrébe akart bújni.

Szívesen zongorázott, rövid ideig zenét tanult a Ritman School of Dancingben, majd 1940-ben színészetet kezdett tanulni a Webber Douglas School of Singing and Dramatic Artban, Kensingtonban, Nyugat-Londonban, ahol először egy udvarhölgyet alakított.

GettyImages-53232119
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

Az 1940-es években Amerikában kezdett új életet, ott ösztöndíjat nyert az American Theatre Wing jóvoltából, így a Feagin School of Drama and Radioban tanulhatott. 1944-ben jelent meg első mozifilmje Gázláng címmel, ezután 74 éven keresztül le sem állt a színészettel. Utoljára a 2018-as Buttons című filmben alakított főszerepet, akkor már bőven 90 felett járt. A színház is közel állt a szívéhez, 1957-ben debütált a Broadwayen a Hotel Paradiso című darabban. Londonban is fellépett több alkalommal, például a Hamletben.

A legtöbben a Gyilkos sorokból ismerhetik, a krimi regényírót és amatőr nyomozónőt, Jessica Fletchert 1984-től 1996-ig alakította, a sorozat vége után négy tévéfilm is készült, amelyeknek szintén ő volt a főszereplője.

Imádta a munkáját, sok kollégája egy bizonyos idő után visszavonult, de Lansbury nem közéjük tartozott, egyszer megkérdezték tőle, miért döntött így, erre ez volt a válasza, idézte a Daily Mail.

- Soha nem foglalkoztam különösebben az életkorommal, olyan ez, mint a biciklizés. Csak ráteszem a lábam a pedálra, és hajtok tovább.

Karrierje során három alkalommal jelölték Oscar-díjra, az egyik jelölést élete első filmszerepéért kapta 1945-ben, de egyszer sem nyert. 2014-ben több évtizedes munkásságáért tiszteletbeli Oscart kapott. Hat Golden Globe-díj és öt Tony-díj tulajdonosa volt, 18 alkalommal Emmyre is jelölték.

Ő volt Angela Lansbury férje

Angela Lansbury és férje, Peter 54 évig voltak házasok.

Ő volt a Gyilkos sorok nyomozónőjének élete szerelme: 54 év házasság után vesztette el férjét Angela Lansbury

Angela Lansbury és férje, Peter 54 évig voltak házasok.

Elolvasom

Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük