96 éves lett a Gyilkos sorok főszereplője: így néz ki ma Angela Lansbury

Angela Lansbury karrierjének kezdete az 1940-es évekre tehető.

angela-lansbury-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Három Oscar-, 18 Emmy-jelölés, hat Golden Globe- és öt Tony-díj - Angela Lansbury szakmai elismeréseit szinte felsorolni is nehéz. Az angol származású legendás színésznő karrierje a ’40-es években kezdődött, és már rögtön az első filmjéért jelölte a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nevéhez olyan ikonikus figurák köthetők többek között, mint a Szépség és a Szörnyeteg Kanna mamája vagy a Gyilkos sorok írónője.

Az 1925. október 16-án született hírességnek volt kitől örökölnie a művészi vénát: noha édesapja üzletemberként dolgozott, valamint a politikában tevékenykedett, édesanyja a világot jelentő deszkákon lelt hivatására, színésznő volt.

Angela Lansbury 96 évesen így néz ki

Az asszonynak hamar feltűnt, hogy gyermekének van érzéke a színjátszáshoz, korán elkezdte a rivaldafény felé terelni. Rengetegszer vitte magával az előadásaira, és a taníttatását is hamar elkezdte: először a Ritman Tánciskolába, majd a Webber Douglas Ének- és Színművészeti iskolába íratta be. Lansbury szerint az juttatta be Hollywoodba, hogy alaposan kitanulhatta a szakmát, több interjújában is elárulta, szerinte a szórakoztatóiparban csak azoknak van keresnivalójuk, akik elsajátítják az alapokat.

angela 2
Fotó: John Springer Collection / Getty Images Hungary

Mindezek mellett egy nagy adag szerencse is kellett ahhoz, hogy megkaparintsa élete első filmszerepét. 19 éves volt csupán, amikor egy partin összehozta a sors Mel Ballerinóval, a rendező épp akkor keresett szereplőket két készülő projektjéhez, és egyből megakadt a szeme az ifjú szőke szépségen. Elhívta a meghallgatásokra Lansburyt, aki tehetségével teljes mértékben lenyűgözte, mindkét moziba beválogatta. 

angela-1
Fotó: Getty Images Hungary, YouTube/Larry King Now

Annak ellenére, hogy onnantól kezdve majdnem minden évben közreműködött valamilyen produkcióban, a legtöbben a Gyilkos sorok főszereplőjeként emlékeznek rá. Jessica Fletcher figurája nem csak a rajongók kedvence, megszemélyesítője szívében is különleges helyet foglal el.

- Úgy gondolok Jessicára, mint a nők képviselője. A karakter minden női típus személyiségjegyeit magában hordozta, éles eszű, komplex egyéniség volt, sokan tudtak azonosulni vele. Egy írónő, akit hajtott a kíváncsiság - mesélte Larry King interjújában.

angela lansbury 2019
Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary

A 96 éves művésznőnek még csak eszébe sem jut a nyugdíjba vonulás, számára a filmkészítés egyet jelent a levegővétellel, elképzelni sem tudja, milyen lenne az élete, ha nem dolgozna.

- Forgatókönyvvel a kezemben fogok meghalni, sosem gondolok a visszavonulásra. És sosem utasítanék vissza egy jó filmes ajánlatot. 

David Attenborough fiatalkori fotói

Képes összeállításunkban mi is csokorba szedtük David Attenborough fiatalkori fotóit, amelyek bizonyítják, valóban nagyon jóképű volt.

David Attenborough piszkosul jóképű pasi volt: a természetfilmes így festett a harmincas éveiben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük