Friss fotók! Hihetetlenül dögös lett Amy Winehouse

A korábban botrányt botrányra halmozó énekesnő a jelek szerint kezd magára találni, ugyanis régen nem volt már ilyen csinos.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amy Winehouse-t már annyiféleképpen láthatta az ember, hogy szinte semmin sem csodálkozik. A tehetséges énekesnő a siker növekedésével egyre mélyebbre süllyedt.

Ilyen volt tavaly

Az utóbbi egy-két évében lényegében két végén égette a gyertyát: ivott, a drogokat sem vetette meg, hajnalba nyúlóan bulizott. Nem csoda, ha a teste szép lassan elfogyott, és Amy kinézete még Jacko Thrillerének zombijain is túltett.

Rémségből szépség

Ráadásul a rendszertelen életmód olyannyira kikészítette, hogy az arcán durva kelések és rút sebek is megjelentek, amiktől még kísértetiesebbé vált a kinézete.

2008 nyarán már ott tartott, hogy többször is orvosi kezelésre szorult. Végül a dokik voltak azok, akik kíméletlenül válaszút elé állították: vagy összeszedi magát, vagy nem éri meg a következő évet.


Szerencsére volt benne annyi józanész, hogy belátta, jobb nem kockáztatni, így januárban a Karib-szigetekre ment pihenni és józanodni. Bár szinte már a legedzettebb rajongói is feladták, hogy kedvencüket egyszer régi fényében láthatják majd ragyogni, végül megtörtént a csoda.

Két hónap napozgatás és pancsi után, néhány napja ugyanis a már angol földön tartózkodó 25 éves énekesnőről olyan dögös fotók készültek egy élelmiszerboltban, hogy az ember csak ámul és bámul.

És ilyen lett mostanra

Sehol egy seb, sehol egy horpadás, még a jellegzetes méhkas-paróka is a helyére került, ráadásul az orrán viruló kacér kis szeplőktől egészen úgy fest a sztár, mint egy egészséges és bombázó huszonéves.

Az alakjára sem lehet semmi panasz, a korábbi piszkafalábak helyett karcsú combok villannak elő a miniszoknya alól. Egyedül az édességimádat maradt a régi – de ez már igazán megbocsátható.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Persze azért nem lesz könnyű balhés múltjától végérvényesen megszabadulni. Bár otthagyta zűrös környéken lévő lakását egy csendesebb otthonért, nemrég perbe fogták, amiért tavaly nyáron állítólag egy őt fotózni akaró rajongónak támadt.
Ezt is szeretjük