Iszonyú kínos fotók! Régen volt már így kiütve Amy Winehouse

Amy Winehouse esetében úgy tűnt, sikerült a leszoktatás, ám a legfrissebb fotók nem ezt bizonyítják.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ugyan elképzelhető, hogy Amy Winehouse lemondott a kemény drogokról, de hogy az alkoholnak is búcsút intett volna, az erősen megkérdőjelezhető.

Elég csak elnézni az agyonbarnítózott énekesnőről készült legutóbbi fotókat, hogy az ember belássa, Amy nagyon messze van az éjjel-nappali józanságtól.

Nem bír magával

A 26 éves sztár láthatóan minden alkalmat megragad, hogy alaposan a pohár fenekére nézhessen, ami után kínosabbnál kínosabb akcióival kápráztathatja el egy-egy szórakozóhely közönségét.

A napokban például a londoni Jazz After Dark nevű bár-étteremben adott egy rövid koncertet, és bár a fellépés után megtapsolták a jelenlévők, néhány órával később inkább zavartan, mintsem lelkesen fogadták a botrányos brit sztár extra produkcióját.
Új pasi, régi élet?

Aminek immáron semmi köze nem volt a zenéhez, annál inkább az alkoholhoz. A meglehetősen kapatos énekesnő igyekezett bájaival villogni, és részeg önfeltárulkozásában majdnem kibuggyantak műmellei a szűk ruhából.

Majd rajongóit csókolgatta össze, és egyáltalán nem érdekelte - vagy talán észre sem vette a különbséget? -, hogy férfival vagy éppen nővel vált forró csókot.

Amy Winehouse élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre legalább egyvalaminek lehet örülni: végre dobta a még nála is zűrösebb, heroinista exférjét, Blake Fielder-Civilt.

Most egy sokkal normálisabbnak tűnő pasassal, bizonyos Reg Traviss-szel jár.

Ezt is szeretjük