Tündéri babafotó! Alanis Morissette végre megmutatta a hathetes Ever Imrét

Alanis Morissette a Facebookon tette közzé az első fotót gyermekéről.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sztárok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem várják meg, amíg a gátlástalan lesifotósok megörökítik csöppségeiket, inkább saját maguk készítenek róluk egy-egy fotót, és azt teszik közzé az interneten.

Alanis Morissette is úgy gondolta, nem gyermekét zsákmányolja ki azáltal, hogy a róla készült fényképeket több millió dollárért adja el valamelyik bulvárlapnak, amelyik hajlandó értük kifizetni a busás összeget.

A Facebookra tette fel az első fotót

Ehelyett a 36 éves kanadai énekesnő a Facebookon osztotta meg rajongóival azt a bensőséges fotót, amelyen férjével, Souleye-jal és közös gyermekükkel, Ever Imrével láthatóak otthonukban.

A képet elnézve elmondhatjuk, hogy csak úgy árad a boldogság a sztárpárból - mozdulataik, testtartásuk arról árulkodik, hogy nagyon harmonikus kapcsolatban vannak, mint ahogyan az is, ahogyan egymásra néznek.

A kis csöppség pedig igazán tündéri, megejtő szeretettel tekint fel büszke szüleire, akik óvó karjaikkal ölelik át - láttunk már sok babafotót, de nem véletlen, hogy ez mind közül az egyik legbájosabb.

Nem vártak sokáig

Alanis Morissette 2010. május 22-én Los Angeles-i otthonában mondta ki a boldogító igent egy privát ceremónia keretén belül az eredetileg Mario Treadway néven született rappernek, augusztusban pedig már arról számoltak be a lapok, hogy terhes.

15 sztár a Tigris jegyében

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem sokáig tétlenkedtek tehát, hiszen a kis Ever Imre Morissette-Treadway 2010. december 25-én jött a világra - érkezését saját bevallásuk szerint a szülők nagyon várták már, amit nehéz is lett volna letagadniuk.

Morissette korábban Ryan Reynolds menyasszonya volt: 2002-ben ismerkedtek meg Drew Barrymore születésnapi partiján, eljegyzésüket 2004 júniusában jelentették be, ám az oltárig végül nem jutottak el.

Ezt is szeretjük