Gyász! 67 éves korában rákban elhunyt a világhírű filmes

Alain Corneau filmrendező pályafutása során a legnagyobb francia színészekkel dolgozott együtt.

2010. augusztus 30-án, 67 éves korában, rákbetegségben elhunyt Alain Corneau filmrendező, adta hírül az Associated Press.

A világhírű francia filmrendező 1943. augusztus 7-én született, és eredetileg zenésznek készült. Costa-Gavras filmrendező segédjeként kezdte pályafutását a hetvenes évek elején - ekkor dolgozott először együtt Yves Montand-nal, akivel később még három filmet forgatott.

A legnagyobb francia sztárokkal dolgozott

Nemzetközi népszerűségre az 1991-es Minden reggel című drámával tett szert, amelynek főszereplője Gérard Depardieu volt - emlékezetes filmjét César-díjjal jutalmazták, de jelölték a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjára is.

Corneau 35 éves karrierje során Montand és Depardieu mellett számos más neves francia színésszel és színésznővel dolgozott együtt, többek között Catherine Deneuve-vel is.

Ő rendezte az egyik legdrágább francia filmet

A szintén Depardieu főszereplésével 1984-ben készült A Saganne erőd című romantikus-háborús alkotása a nyolcvanas évek legnagyobb költségvetésű francia filmje volt, amelyben Sophie Marceau, Philippe Noiret és Catherine Deneuve is szerepelt.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Alain Corneau utolsó rendezését, a Kristin Scott Thomasszal forgatott Love Crime című misztikus thrillert augusztus közepén mutatták be a francia mozik, a magyarországi premier időpontjáról egyelőre nem érkezett információ.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A filmrendező munkásságát számos rangos díjjal ismerték el Európa-szerte. 1979-es Série noire című alkotását pedig jelölték a cannes-i filmfesztivál fődíjára, ám az Arany Pálmát abban az évben Akira Kurosava Az árnyéklovas és Bob Fosse Mindhalálig zene című filmjéért kapta megosztva.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük