
Óriási a botrány Alain Delon körül - A színészlegendától díját is megvonnák
Alain Delont korábbi botlásai miatt támadják a cannes-i filmfesztivál előtt.


Alain Delont senkinek nem kell bemutatni: habár a francia színészlegenda már 83 éves, valaha ő volt a világ legjóképűbb férfija, akinek egy nő sem tudott ellenállni.
Alain Delont emiatt támadják most
Természetesen a jó külseje csak másodlagos volt a színészi alakításai mellett: a Ragyogó napfény, A szamuráj és a Zorro című filmekben is brillírozott. Ennek ellenére a filmes akadémia nem osztogatta neki a kitüntetéseket, főként azért, mert világéletében nem hollywoodi, hanem francia sztár volt.
Egyetlen Golden Globe-jelölésig jutott el A párduc című filmjével 1964-ben, mint legígéretesebb feltörekvő csillag, azonban a díjat sajnos már nem ő nyerte el. Éppen ezért, némi kompenzálásként, a cannes-i filmfesztivál bizottsága úgy döntött, hogy idén neki ítélik az Arany Pálma életműdíjat, pályája megkoronázásaként.
Azt hihetnénk, sokan örültek annak, hogy a népszerű sármőrre esett a választásuk, azonban a bejelentés hatalmas port kavart, sokan ugyanis nem szívesen jutalmaznák Alain Delont, ugyanis néhány évvel korábban finoman szólva is botrányos kijelentéseket tett a női nemről és a homoszexuális közösségről.
A fesztivál elnöke, Thierry Fremaux is megszólalt az ügyben, aki, habár nem ért egyet Delon korábbi kijelentéseivel, úgy véli, hogy a díjnak nála a helye:
- Nem arra készülünk, hogy Nobel-békedíjjal ajándékozzuk meg Alain Delont. Az Arany Pálmát azért adjuk neki, mert színészként nagyon megérdemli. Hatalmas lelkesedéssel fogjuk átadni neki a díjat, annak ellenére, hogy valóban elhangzottak a szájából olyan dolgok korábban, melyekkel én személy szerint, és a cannes-i filmfesztivál szervezői sem értenek egyet, de a szólásszabadsághoz mindenkinek joga van. Ráadásul elég komplikált dolog megítélni valamit mai szemmel, ami jó néhány éve hangzott el - nyilatkozta Thierry Fremaux.
Découvrez l’affiche en hommage à Alain Delon, qui se verra décerner une Palme d’or d’honneur le 19 mai à #Cannes2019 !
— Festival de Cannes (@Festival_Cannes) 2019. május 13.
—
Discover the poster paying tribute to Alain Delon, who will receive an Honorary Palme d'or at #Cannes2019 on May 19!
—#AlainDelon @FloreMaquin pic.twitter.com/fLJRB2ieUX
Így tehát semmi nem tántoríthatja el a vezetőséget a döntésüktől, annak ellenére, hogy már egy petíció is készült, melyben arra kérik őket, hogy gondolják át még egyszer, hogy Alain Delon nevét kössék a fesztiválhoz. Mivel ma is kiraktak egy plakátot, amin a színész Arany Pálma-átadóünnepségét hirdetik, nem valószínű, hogy meggondolták volna magukat.
Ilyen Alain Delon családja körében
A színészlegenda fiával és lányával pózol a fotókon - nézd meg, milyen sármos Alain-Fabien, és milyen gyönyörű Anouchka!
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft