Agyvérzést kapott Alain Delon - Hetekig titkolóztak az állapotáról
Családja is megerősítette a hírt az agyvérzésével kapcsolatban.
A 83 éves francia filmcsillag, Alain Delon egészségi állapota aggódásra ad okot, az egykori sármőrről ugyanis kiderült, hogy néhány héttel ezelőtt agyvérzést kapott, és az intenzív osztályon kezelték.
Agyvérzést kapott Alain Delon
Habár hetekkel ezelőtt történt az eset, a család csak most árulta el a sajtónak, hogy Delon állapota kritikus volt. Szerencsére már jól van, a párizsi kórházból egy svájci magánklinikára szállították, és már stabilizálódott az állapota, teljesen rendbe fog jönni - adta hírül a HVG a Corriere olasz magazin cikke alapján.
A pletykát legfiatalabb gyermeke, Alain-Fabien Delon is megerősítette, de közölte, hogy csak kisebb agyvérzésről van szó, és édesapja már jól van, szakértő kezek között. Korábban is voltak egészségügyi problémái, habár csak kisebb szédülés miatt szállították eddig kórházba. Reméljük, hamarosan teljesen felépül.
Legutóbb a cannes-i filmfesztiválon jelent meg lánya, Anouchka Delon társaságában, ugyanis idén ő vehette át a fesztivál életműdíját. A színész még a színpadon sem tudta visszatartani a könnyeit, annyira meghatódott, hogy ilyen komoly elismerést kapott a pályája végén.
Fotók a filmfesztiválról
Meg is nézheted, milyen könnyárban úszott a színészlegenda - így vette át a díját Cannes-ban.
Friss fotón a 83 éves Alain Delon - Lányával jelent meg a cannes-i filmfesztiválon
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció