
Ő volt az első ABBA-baba: Agnetha és Björn 49 éves lánya így hasonlít a szüleire
Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeusnak egy lánya és egy fia született.


Az ABBA zenekar két szőke sztárja, Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus 1971 júliusában kötötték össze az életüket, bár 1979-ben tönkrement a házasságuk, lányuk, Linda és fiuk, Peter Christian egy életre összekötik őket.
Linda Ulvaeus 1973-ban látta meg a napvilágot, születése történelmi pillanat volt, hiszen ő lett az első ABBA-baba.
Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus lánya
Az ABBA zenekar különlegessége abban rejlett, hogy egy-egy szerelmespár, Agnetha és Björn, illetve Benny és Anni-Frid alkotta a csapatot. Miután Agnetháék egybekeltek 1971-ben, két évvel később megszületett első közös gyermekük, kislányuk a szépen csengő Linda nevet kapta. Az alábbi felvétel még a ’70-es években készült hármójukról, a kislány itt körülbelül négy-öt éves lehetett.

Csupán nyolcéves volt, amikor megjelent élete legelső albuma Nu tändas tusen juleljus címmel, a korongon édesanyjával együtt énekelt. A lemezt karácsony alkalmából készítették el. A tervek szerint már 1980-ban meg akarták jelentetni a dalaikat, ám a stúdióban nem vették fel időben az összes számot, így egy évvel később, 1981 októberében került a boltok polcaira a közös művük.
Felnőttként a színészettel próbálkozott meg, 1998-ban debütált A nap alatt című alkotásban, amelyben Lena karakterét játszotta. Utoljára a 2019-ben megjelent Gyilkos szerepben című svéd krimiben tűnt fel Birgitta szerepében. Nem csak a szórakoztatóiparban vetette meg a lábát, karrierje során több gyerekkönyvet is írt.
Az alábbi felvételek már felnőttként készültek Lindáról, szerintünk főleg Björnre hasonlít, de azért Agnetha vonásai is felfedezhetők rajta.

Ami a magánéletét illeti, Jens Ekengren a párja, a férfit három gyermekkel ajándékozta meg, Tilda lányuk 2001-ben született meg, tehetséges lovas lett belőle. Esther 2007-ben, Signe 2010-ben látta meg a napvilágot.
Agnetha és Björn esküvői fotói
Cikkünkben ritkán látott esküvői fotókat láthatsz az egykori sztárpárról.
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
OLVASD EL EZT IS!