Az ABBA egykori álompárját még a gyerekük sem ismerte fel a turnéjuk végén: Agnetha szíve szakadt meg emiatt

Linda Elin még 1973-ban született, és nagyon sokat kellett nélkülöznie szüleit.

Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus vallomása lányukról

Az ABBA egykori álompárja még 1971-ben kötötte össze az életét, 1973-ban pedig meg is született első gyermekük. Lindának kicsi korában nagyon sokszor kellett nélkülöznie szüleit, hiszen Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus rengeteget turnézott az együttessel.

Agnetha Fältskog és Björn Ulvaeus vallomása lányukról

Az egykori álompár az ABBA: AGAINST ALL ODDS című friss dokumentumfilmben mesélte el azt a szívbe markoló történetet, amikor saját lányuk fel sem ismerte őket egy turné után - szúrta ki a People magazin.

Agnetha Fältskog először azt ecsetelte a felvételen, hogy mennyire nehéz volt összeegyeztetni a munkát és a családot. Egyszerre akart édesanya lenni és közben építeni a felfelé ívelő karrierjét, emiatt pedig nagyon komoly problémákkal kellett szembenéznie.

- Durva volt. Mindig mondtam neki, hogy feküdjön vissza aludni, annak tudatában, hogy a gyerekemnek szüksége van rám. Közben pedig az együttesnek is szüksége volt rám, nagyon nehéz volt ezt átélni.

- Amikor visszatértünk az egyik turnéról, a lányunk nem ismert fel minket. Ez kemény volt - tette hozzá Björn Ulvaeus, akitől később született egy második gyermeke is az énekesnőnek.

Az ABBA híres párja hét együtt töltött év után végül elvált, ám a zenekar megszűnéséig, vagyis 1982-ig mindezt sikerült félretenniük, és továbbra is sikeresen tudtak együtt dolgozni. Lányuk ma már 51, fiuk pedig 47 éves.

Az ABBA Agnethájával ilyen bunkók voltak az újságírók: az új dokumentumfilmből derült fény rá

Hiába értek el kitörő sikereket a zenekarral, sokszor méltatlanul bántak vele.

Elolvasom

Képek: Getty Images

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük