Felismered a fiatal Agatha Christie-t? Így nézett ki kislányként a krimi királynője
Agatha Christie eredetileg nem írónak készült.
Agatha Christie eredetileg Agatha Mary Clarissa Miller néven, 1890-ben látta meg a napvilágot, első regénye pedig harminc évvel később jelent meg A titokzatos stylesi eset címmel. A krimi koronázatlan királynője nem írónak készült, kislánykorában ugyanis zongorázni tanult, a zene és az opera szeretete pedig egész életét végigkísérte - titokban operaénekes akart lenni, ez az álma azonban sosem valósult meg.
Az 1890-es évek végén édesapja hanyatló egészsége és családja rossz anyagi helyzete miatt angliai otthonukat bérbe adták, majd Franciaországba költöztek, ahol a kis Agatha elég hamar elsajátította a francia nyelvet - hallás alapján.
Édesapja, Frederick 1901-ben hunyt el, anya és lánya pedig ezt követően magára maradt. Ez a ritkán látott gyerekkori fotó is ebben az időszakban készült. Agatha Christie 1914-ben ment feleségül Archibald Christie pilótához, az első világháború idején pedig ápolónőként dolgozott, és a kórházi gyógyszerárban is gyakran megfordult, aminek köszönhetően jól ismerte a mérgeket is. Ekkoriban kezdett el a regényíráson gondolkozni, első kéziratát viszont hat kiadó is visszautasította.
Végül 1920-ban jelent meg az első Poirot-regény, A titokzatos stylesi eset, amelyért mindössze 25 font honoráriumot kapott - a többi pedig történelem. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare művei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon. Színpadi darabja, az Egérfogó pedig az első előadást követően a leghosszabb időn át játszott előadás rekordját tartja: elsőként 1952-ben mutatták be, és még ma is játsszák.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció