Lesz folytatás! Nem kell búcsúznia a magyar rajongóknak sem a kedvelt sorozattól
Csak egy időre küldik pihenni Jack Bauert, és a Dr. Csont is visszatér.
A magyar nézők körében is meglehetős népszerűségre tett szert a 24 című sorozat, Kiefer Sutherland főszereplésével.
Nyolc évad után egy időre el kellett köszönni a nyomozótól, majd egy kilencedik, rövidebb évaddal jöttek vissza 2014 májusában. A 47 éves főszereplő elmondta, ő búcsúként értékelte az Élj egy új napért - eredeti címén 24: Live Another Day - évadot, ám most azt szellőztették meg, hogy mégsem kell végleg temetni Jack Bauert. Peter Rice, a Fox ügyvezető igazgatója pedzegette, hogy esetleg jön egy tizedik évad is a sorozatból.
- Szerettem a 24 újabb évadját, és mindig is a sorozat rajongója voltam. Nem került még szóba kifejezetten a folytatás, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben sort kerítünk rá. Ez egy remek franchise, a stáb pedig nagyszerű munkát végzett idén. És ha bárki megnézi a sorozatot, látja, hogy sok elmesélnivaló történet van még benne - nyilatkozta.
A tévés a Dr. Csont sorozatról is beszélt, mely idén a tizedik évadját éli. Mint mondta, a két főszereplőnek, David Boreanaznak és Emily Deschanelnek idén lejár a szerződése, így velük le kell ülni tárgyalni, a csatorna azonban mindenképpen folytatni szeretné velük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció