Vége! 9 év után végleg megszűnik a közkedvelt sorozat
Hiába a világhír, a 24 című sorozatot is elérte a végzete, nyolc évad után nyugdíjba vonul Jack Bauer.
Akik követték a 24 című filmsorozatot, azoknak bizonyára rossz hír, hogy immáron végérvényesen véget érnek az izgalmas terroristaelhárítós kalandok: Kiefer Sutherland, azaz Jack Bauer ugyanis nyolc évad után örökre a szögre akasztja golyóálló mellényét.
Hogy mi történik a legutolsó filmkockákon a rettenthetetlen ügynökkel, azt persze nem áruljuk el.
Ellenben - vigyázat, esetleges spoiler-veszély - álljon itt néhány szám a sorozat történetét összegzendő. A pontosságukra azért senki ne vegyen mérget, vagy tegyen panaszt a CTU-nál.
Számok és tények
Egyszóval, ha hinni lehet az unatkozó, önjelölt statisztikusoknak, akkor a nyolc évad, pontosabban 192 epizód során 13 628 ember halt meg, ebből 12 ezer fő a kaliforniai Valencia városában, akiket egy nukleáris bomba ölt meg. Jack Bauer viszont személyesen csak 26 rosszfiú megöléséért felelős közvetlenül.
A mérleg másik oldalán van az a megszámlálhatatlanul sok alkalom, amikor Bauer megmentette a világot a pusztulástól. Valamint az annál inkább megszámolható Emmy-jelölések, melyekből 68-at kapott a sorozat a 2001-es kezdettől a 2010-es befejezésig.
Nem bánja a skatulyát
- Személy szerint nekem a 24 egy csodálatos utazás volt. Úgy kerültem bele, hogy már túl voltam néhány magánéleti zűrön és kevésbé sikerült filmen. Egyszóval, azt hittem, a karrieremnek lőttek, így hát amikor felajánlották Jack Bauer szerepét, fogalmam sem volt, mibe vágok bele - mesélte Kiefer Sutherland.
Azt is elárulta, ha ezután már csak hasonló szerepkörben akarják látni a producerek, azt sem bánja, mert az egész életét meghatározó élményekben volt része a forgatás alatt, és a lehetőségért örökké hálás lesz.
- Egyelőre még a tagadás időszakát élem, nem hiszem el, hogy vége. Több időt töltöttem ezekkel az emberekkel, mint a családommal.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Valójában most éreztem először, milyen egy összetartó család - vallotta a 43 éves sztár.