Nézd meg képeken a multimilliomos falut: így is lehet csinálni

A német Wildpoldsried önmagában is festői, nem ez tette azonban világszerte ismertté.

Dia

 	Az itt élők 1997-ben több megújuló energiával kapcsolatos projektbe is belevágtak, szerencsére e téren a pályázati és törvényi feltételek igen kedvezőek Németországban.

Fotó: en.wikipedia.org, Richard Mayer

Dia

                        	Ma többek között szélturbinák sokasága, biomassza-gázüzem, mini vízerőművek és környezetbarát víz-, illetve szennyvízelvezető rendszer működik a faluban. Mindemellett 190 épületet szereltek fel napelemmel.

Fotó: windyramblings.files.wordpress.com

Dia

                        	A falu 321%-át termeli meg annak az energiának, melyre szüksége van, a maradék eladásából pedig éves szinten 4 millió euró nyereséghez jut.

                        	Mindez hihetetlen jóléthez vezetett, munkanélküliségről pedig szinte egyáltalán nem is lehet beszélni. A képen a falumúzeum látható.

Mindez hihetetlen jóléthez vezetett, munkanélküliségről pedig szinte egyáltalán nem is lehet beszélni. A képen a falumúzeum látható.

Fotó: en.wikipedia.org, Richard Mayer

Dia

                        	A település ökológiai lábnyoma 65%-kal csökkent, nem véletlen, hogy világszerte kiemelkedő példának tekintik.

Fotó: en.wikipedia.org, Flodur63

Dia

                        	Wildpoldsried azok számára is érdekes úti cél lehet, akik a falusi turizmus szerelmesei, hiszen megőrizte autentikus jellegét, ugyanakkor előszeretettel keresik fel azok a turisták is, akik kifejezetten a zöld életmód és lehetőségek iránt érdeklődnek.

Wildpoldsried azok számára is érdekes úti cél lehet, akik a falusi turizmus szerelmesei, hiszen megőrizte autentikus jellegét, ugyanakkor előszeretettel keresik fel azok a turisták is, akik kifejezetten a zöld életmód és lehetőségek iránt érdeklődnek.

Fotó: en.wikipedia.org, Richard Mayer

Dia

                        	A helyiek rájuk is gondoltak egy szálloda formájában, mely a megnövekedett idegenforgalmi igényeket is ki tudja elégíteni. A képen a falu régi malma látható.

A helyiek rájuk is gondoltak egy szálloda formájában, mely a megnövekedett idegenforgalmi igényeket is ki tudja elégíteni. A képen a falu régi malma látható.

Fotó: en.wikipedia.org, Flodur63
Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: