Ingyen mehetsz a kétszemélyes prágai útra: ezt kell megtenned
Kétszemélyes utazásokat kaphatsz, ha október közepéig segíted az arra rászorulókat!
A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete egy külföldi kirándulás lehetőségével is szeretné megjutalmazni azokat, akik úgy döntenek, hogy részt vesznek valamelyik szervezett véradásukon.
Sasvári Krisztina igazgató a játék kapcsán elmondta, egyáltalán nem mindennapi a segítség, melyet nyújtanak a véradók, és ezt szeretnék egy kicsit más formában is jutalmazni. Egy szponzor felajánlásának köszönhetően így most egyikük kétszemélyes prágai utat kaphat a jótettért. Szerencsére sokan vállalják a véradást, így a nagyszámú segítő miatt nem utazhat mindenki, ezért sorsolással döntik el, hogy ki lesz a szerencsés.
A részvételi szabályok
A játékban részt vehet bárki, aki vért ad, és elfogadja a részvételi feltételeket. Ennek alapján pedig azok a magánszemélyek jelentkezhetnek, akik a Csongrád megyei Vöröskereszt szervezésében 2012. augusztus 1. reggel hét óra és 2012. október 11. este hat óra között legalább egyszer vért adnak. Minden véradás után lehetőség van kitölteni az utazásra pályázó jelentkezési lapot, majd a gyűjtődobozba dobva már érvénybe is lépett a pályázat. A pályázatodban a név és cím kötelező megadásán kívül elérhetőséget is jelölnöd kell, hiszen, ha a tiéd a fődíj, azon keresztül kapod az értesítést.
A nyereményt egyébként legkésőbb a sorsolást követő tizedik napon adják át, az útra pedig novemberben kerülhet sor a Tatradol Bt. jóvoltából. A cég honlapján megtalálható utazás izgalmasnak ígérkezik: olyan látnivalókat foglal magában, mint a Kutna Hora, híres csontkápolna, a prágai óváros és zsidónegyed, Karlovy Vary, valamint Pozsony.
A cég továbbá egy másik utazást is felajánlott a véradóknak, így, ha nem te nyered a prágai utat, egy kétszemélyes pozsonyi adventi kiránduláson még részt vehetsz, ha melléd szegődik a szerencse.
További feltételek
Ha úgy döntöttél, hogy részt vennél a véradásokon, nem árt, ha tisztában vagy azzal, hogy egyáltalán ki jelentkezhet, illetve érdemes a részleteket illetően is tájékozódni, mielőtt belevágsz. Csakis akkor fogadnak véradóként, ha elmúltál már 18, de még nem vagy 65 éves.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A jelentkezés előtt megfelelően kell enned és innod, kerülnöd kell a nehéz ételeket, és az alkohol is tiltólistás. Az is meg van szabva, hogy egy évben hány alkalommal lehetsz donor: a férfiak maximum ötször, a nők legfeljebb háromszor adhatnak vért. Két véradás között pedig el kell telnie minimum 56 napnak, tehát jelen esetben már nem dobhatod be kétszer a pályázatodat a gyűjtődobozba. A véradást megelőzően nyilatkozatot kell tenned, melyben szerepel, hogy a véred alkalmas arra, hogy beadják másoknak gyógyászati célból, illetve hozzájárulsz ahhoz, hogy a Magyar Vöröskereszt nyilvántartásba vegyen.
Prágába sokan mennek nászútra is
A romantikus Prága kedvelt nászutas úti cél. Ha kíváncsi vagy, még hova mennek szívesen a szerelmesek, nézd meg a videót!
Egy kérdőívet is ki kell töltened, mely az életviteledre, betegségeidre, gyógyszerszedési szokásaidra vonatkozó kérdéseket tartalmaz, majd sor kerül egy orvosi vizsgálatra is. Egy alkalommal 450 millilitert vesznek le, és még három kémcsővel utólagos ellenőrző vizsgálatokhoz. A teljes folyamat körülbelül másfél órát vesz igénybe.
Voltál már véradó?
OLVASD EL EZT IS!
- nagy-britannia
- európa kincsei
Ősi, föld alatti várost találtak Angliában: már megnyitották a turisták előtt
- nagy-britannia
- európa kincsei