Képek! Meglepően szépek az új magyar vonatok: végre nem csak Budapestre járnak!
Nézd meg kívül-belül a vadonatúj vasúti kocsikat!
Míg hétfőn a MÁV huszonegyedik új elővárosi FLIRT motorvonatát állította forgalomba, a MÁV és a GYSEV közös beszerzési eljárással indult projektje részeként a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd és a Sopron-Győr vonalakon is új vonatok állnak forgalomba. A GYSEV által megrendelt hat motorvonat közül három már 2014 őszén megérkezett, március végéig pedig másik három jármű is forgalomba áll.
A korszerű, alacsonypadlós motorvonatok akadálymentesített járművek, korszerű utas-tájékoztató rendszerrel szerelték fel őket, légkondicionáltak, kerekesszékek és kerékpárok fogadására alkalmasak, emellett a járműveken WiFi-szolgáltatás is elérhető, a mobiltelefonok és laptopok pedig hálózati csatlakozókról tölthetők.
A MÁV információi szerint a korszerű motorvonatok népszerűek az utasok körében is, amit az is bizonyít, hogy 6-12%-kal is nőtt az utasok száma azon vonalaikon, ahol ezek a járművek közlekednek.
7 utazási kedvezmény, amit lehet, hogy nem ismersz
Nemcsak a diákok és a nyugdíjasok utazhatnak olcsóbban. Ismerd meg a kedvezményeket, melyek akár neked is járhatnak!

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- busz
- bűncselekmény