Képeken 6 magyar hely, ami nagy szerencsét hozhat
Nézd meg az új évben!
Bizonyos hazai helyekhez érdekes hiedelmek kötődnek.

Dia

	Hadik András budapesti, I. kerületi lovasszobráról az Műegyetem egykori kollégistái úgy tartották, szerencsét hoz, annak hagyománya pedig, hogy érdemes megérinteni, a mai napig él.

Fotó: www.orszagalbum.hu, Tamás

Dia

	A győri csónakos szobor, vagyis Paulikovics Iván Nosztalgia egy letűnt életkor után című alkotásának megérintése állítólag szerencsét hoz a magánélet terén, szerelmet vagy éppen gyermekáldást, kinek-kinek azt, amire vágyik.

Fotó: www.orszagalbum.hu, juhaszj

Dia

	A székesfehérvári Fertályos asszony című szobor, melyet Kati néninek is szokás nevezni, szintén szerencsét hoz a szóbeszéd szerint. A néni orrát kell mindehhez megdörzsölni.

Fotó: www.orszagalbum.hu, CIX688, repműszaki

Dia

                        	Ha a szerelemben szeretnél szerencsét az új évben, menj el pároddal vagy kiszemelteddel Balatonvilágosra, a Magaspartra, a Szerelmesek hídjához. Ahogy a felirat is hirdeti, az itt fogant szerelem múlhatatlan. Kattints ide, és nézz meg még több szerelemhozó helyet!

Fotó: www.orszagalbum.hu, araneus

Dia

                        	Ha pedig a fonyódi Kripta-villa márvány nászi ágya fölött fogjátok meg egymást kezét, örökre együtt maradtok a legenda szerint. Kattints ide, és tudj meg róla többet!

Fotó: www.orszagalbum.hu, Kukexa

Dia

                        	Badacsonyra is érdemes ellátogatni, azonban nemcsak azért, mert a magyar tenger még télen, rossz időben is gyönyörű. Miután kirándultál egy jót, a Kisfaludy-ház felett található Rózsakövet is felkeresheted: ha egyedül ülsz rá, és felsóhajtva titkos szerelmedre gondolsz, az ő szíve is érted dobog majd, ha pedig pároddal telepedtek rá, úgy tartják, még az évben egybekeltek. Kattints ide, és tudj meg róla többet!

Fotó: www.orszagalbum.hu, gilmur
Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: