Itt törhet ki vulkán legközelebb Magyarországhoz: elpusztulna a Szent Anna-tó

Képeken az erdélyi csoda.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Csomád-hegységben fekvő, Hargita megyei Szent Anna-tó nem véletlenül számít Erdély egyik legvarázslatosabb úti céljának, a sötétlő fenyvesekkel beborított hegyoldalak között megbújó csoda a vadregényes tájak szerelmesei és a spirituális feltöltődést kutató utazók számára egyaránt tökéletes helyszínt jelent.

Nem tudni azonban, meddig lehet még gyönyörködni szépségében, az előrejelzések szerint ugyanis a tó idővel a szomszédos Mohos-tőzegláp sorsára juthat, feltöltődése ugyanis folyamatosan zajlik. Mindemellett azt sem árt tudni, hogy egyes kutatók szerint a krátertónak számító Szent Anna-tó alatt lehet még kőzetolvadék, legalábbis Harangi Szabolcs vulkanológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőzettan-Geokémiai Tanszékének vezetője szerint, aki korábban azt nyilatkozta az Origónak, hogy például emiatt sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Kárpát-medence viszonylatában nem lesz több vulkánkitörés.

Akkor is érdemes azonban megcsodálnod a látványos természeti képződményt, ha előbbi elméletek hidegen hagynak - ha testközelből egyelőre nem teheted meg, nézd meg a következő képeken!

 

Furcsa morajlást hallottak a magyar hegyből

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük