Nézd meg az elsüllyedt erdélyi falut: kevesen ismerik a történetét

Erdélyben nem Bözödújfalu az egyetlen tragikus sorsú település. Nézd meg a képeket!

szaszavinc
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte mindenki hallott már  a gátépítés miatt elárasztott Bözödújfaluról , nem ez az egyetlen hírhedt példája azonban a romániai falurombolásnak, az Erdélyben, Fehér megyében található Szászavincnek szintén csak a templomtornya maradt meg napjainkra.

Szászavinc története

Az először egy 1825-ös oklevélben említett falu közelében Nicolae Ceauşescu 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi réz kitermelését, ami nem sokkal később végzetévé vált a kis településnek. Bár eleinte sok család bízott abban, hogy a bánya révén javíthatnak életkörülményeiken, hamar rá kellett jönniük, hogy örömük korai volt.

A román állam előbb háromszáz család otthonát sajátította ki az 1980-as évek elején, 1986 azonban még ennél is nagyobb csapást hozott magával. A vöröses, mérgező bányahordalék kiáradt, és ellepte a települést, mára hátborzongató hordaléktóvá téve egész területét.

Az egykor dombtetőn álló templom tornya emelkedik csak ki a zavaros vízből, mementójául szolgálva Szászavinc tragédiájának. Az Itthon.ma információi szerint egy, a Környezetvédelmi Minisztérium által végzett felmérés szerint a térség helyreállításához és megtisztításához körülbelül 15 millió euróra lenne szükség. 

Képeken az elsüllyedt Bözödújfalu

A falurombolás egyik legmegrázóbb példája a romániai Maros megyében található Bözödújfalu. Nézd meg, mi marad mára a településből!

Elsüllyedt a magyarok lakta falu: nézd meg képeken, mi maradt belőle!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: adrianblaga.blogspot.hu; traveltripjourney.blogspot.hu; versesofuniverse.blogspot.hu, amirolatortenelem.blog.hu.

Ezt is szeretjük