A 3 legbiztonságosabb strand az országban

Ezért nem kell tartanod a lopásoktól

A strandokon sok a lopás. A Balatonon új módszert alkalmaznak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha vigyázol, hogy ne érjen baleset a strandon, nem mész a vízbe jóllakottan vagy alkoholfogyasztás után, emellett kerülöd a tűző napot, és a vízi járműveket is kellő körültekintéssel használod, elvileg minden adott ahhoz, hogy kellemesen üthesd el az időt a vízparton.

Nem árt azonban, ha nem vagy túl naiv, és számolsz azzal is, hogy a nyaralók jóhiszeműségét és könnyelműségét kihasználva a strandokon is hemzseghetnek a tolvajok. Lehetőleg ne vigyél magaddal komolyabb értéket a strandra, ha azonban nem tudod elkerülni, érdemes lehet fizetni az értékmegőrzőért is. Szerencsére azonban akkor sincs minden veszve, ha utóbbit nem próbálod ki: a balatoni strandokon például fokozottan ügyelnek idén nyáron a biztonságra.

Középiskolás diákok vigyáznak a strandokra

2012. július 4-én 12. alkalommal nyílt meg a Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ, melyben összesen 110 középiskolás diák segíti turnusokban a rendőrség munkáját Siófokon és Balatonlellén augusztus 20-ig - adta hírül az MTI.

Igény lenne bűnmegelőzési centrumokra több településen is, de mivel a rendőrségnek nincs rá forrása, és pályázat útján sem lehetett ilyen célra támogatást szerezni, az önkormányzatok szerepvállalási képességétől függ, hogy mely településeken tevékenykednek idén a dél-balatoni bűnmegelőzők - mondta Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.

Hatékonyak a bűncselekmények megelőzésében

A rendőrséggel kapcsolatban lévő, annak munkáját segítő központ idén 4 millió forintból gazdálkodhat, melyet Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosít.

Képeken 7 gyönyörű magyar strand, ahol nagyon sok a fa

Nézegess képeket!

Elolvasom

A diákok 10 és 18 óra között teljesítenek majd szolgálatot a strandokon és a turisták által frekventált helyeken járőrözve. A korábbi évek tapasztalatai szerint ténykedési területükön számottevően visszaszorult a bűncselekmények, egyebek között a strandi lopások száma.

A tó Zala és Veszprém megye területére eső partszakaszán Keszthelyen, Zalakaroson és Balatonfüreden nyílnak hasonló nyári bűnmegelőzési irodák az idei szezonban.

Loptak már meg strandon?

Ezt is szeretjük