Erős idegzetűeknek ajánlják a magyarok nemzeti templomát: mutatjuk, miért!

Megdöbbentő freskók borítják a szent helyet.

Dia

                        	Az 5. században, egy ókori Mithras-szentély romjaira épült templomot, illetve bazilikát az első vértanúnak, Szent István diakónusnak, az apostolok megingathatatlan hitű segédjének ajánlották, akit i. sz. 37-ben köveztek halálra Jeruzsálemben.

Fotó: fatherdirector.blogspot.hu

Dia

                        	A Santo Stefano, vagyis a Szent István név - bár egyértelműen a vértanúhoz köthető - a templom magyar vonatkozása miatt is találó lehet, VI. Pius pápa ugyanis a magyar nemzet római templomának nyilvánította, illetve Szent István királynak ajánlva szentelték fel mellékkápolnáját is.

Fotó: www.flickr.com, ho visto nina volare

Dia

                        	A templom magyar kötődése már a 15. században is megvolt, pálos rendház épült mellette, később pedig a jezsuiták hoztak itt létre magyar kollégiumot kispapoknak. XIII. Gergely pápa vonta össze a kollégiumot német testvérintézményével, így jött létre a Collegium Germanicum et Hungaricum, melynek azóta is közös liturgikus kezelésében áll a bazilika.

                        	Itt temették el Lászai János főesperest, és magyar zarándokok, közéleti személyiségek is gyakorta keresik fel a templomot.

                        	Itt nyugszik az ír király, Donough O'Brien, és itt őrzik I. Gergely pápa székét is, mindezeken, valamint építészeti, vallási és kulturális jelentőségén túl azonban sokan egészen más miatt jegyezték meg a templom nevét.

                        	Híressé, illetve hírhedtté - már ha lehet ilyet mondani templomra - vált ugyanis jellegzetes freskói miatt, melyek Niccolò Circignani és Antonio Tempesta nevéhez köthetők.

                        	A 16. században XIII. Gergely pápa megrendelésére készült 34 freskó ugyanis olyan naturálisan ábrázolja a keresztény vértanúk kínzását és halálát, mint kevés képzőművészeti alkotás a világon.

Fotó: www.flickr.com, romana klee

Dia

	A képeket nem véletlenül tartják sokan hátborzongatónak és brutálisnak.

	Maga Charles Dickens is horrorisztikusként jellemezte a festményeket itt tett látogatása után.

Maga Charles Dickens is horrorisztikusként jellemezte a festményeket itt tett látogatása után.

Fotó: www.flickr.com, ho visto nina volare

Dia

	Kegyetlen módszerekkel üldözték és kínozták a keresztény vértanúkat, tekintet nélkül arra, férfiak voltak-e, vagy nők.

	A freskókon az erőszakos jelenetekkel ellentétes hatást váltanak ki a mártírok békét és alázatot tükröző arcai.

	Alig akad olyan freskó, melyen viszonylag visszafogottabb ábrázolás látható.

Ezt is szeretjük
Fotó: