
Még működik a becsületkassza: a magyar város nem csak erről híres
Ha ellátogatsz ide, téged is el fog varázsolni az idilli település.

Számos olyan hely van a világon, ahol a lakók életét áthatja a romantika, mint Párizs vagy Velence esetében. Szerencsére azonban nem kell olyan messzire menned, ugyanis hazánkban is rengeteg magával ragadó település van.
A Nyugat-Dunántúlon található Kőszeg az ország műemlékekben egyik leggazdagabb városa. Környékén nemcsak számos kirándulóhely található, hanem varázslatos történelmi hangulatának, vendégszerető lakosságának köszönhetően az egyik legkedveltebb úti célnak számít.
Ráadásul Kőszeg olyan - pozitív értelemben - régimódi város, ahol a hagyományokra is rendkívül nagy figyelmet fordítanak, mint például a becsületkassza esetében. Ez annyit jelent, hogy a városban számos ház előtt található asztalka, rajta portékával és persellyel, viszont senki sem őrzi ezeket.
Romantikus magyar kisvárosok
Galériánkban elsőként az idilli település, Kőszeg található, ahol biztosan megérint a romantika, további képeken pedig olyan településeket mutatunk, melyeket szintén érdemes meglátogatni. Kattints, és lapozd végig a galériát!
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- templom
- arborétum
Ez a legmagasabban fekvő magyar város

- gazdag
- hazai kirándulóhely