
2,5 óra alatt elérhető vonattal: Pozsony télen-nyáron gyönyörű úti cél
Nem Pozsony a turisták egyik kedvenc európai célpontja, de a szépségeit mégis érdemes felfedezni.


Szlovákia fővárosa több szempontból is remek választás lehet, ha egy hétvégi kiruccanásra vagy új helyek felfedezésére vágyik az ember: Budapesttől autóval két óra alatt, de vonattal is gyorsan elérhető, az út nem egészen két és fél óra, ráadásul akár gyalog is felfedezhetők a nevezetességei, hiszen minden főbb látnivaló közel van egymáshoz - így a tömegközlekedésen is lehet spórolni.
Sok európai városhoz hasonlóan Pozsony is gazdag történelemmel és kultúrával rendelkezik, és mint Budapestet, ezt is kettészeli a Duna, ami a tájékozódásban is nagy segítség tud lenni. Bár nem számít nagyvárosnak, félmilliónál is kevesebb ember él itt, és a turisták hada sem özönli el folyamatosan, talán pont ez teszi annyira barátságossá és könnyen felfedezhetővé, hiszen sehol sem kell órákig sorban állni, és a helyiek is mindenkit szeretettel fogadnak.
Pozsonyi vár
A városnak nincs igazán jelképe vagy olyan jellegzetes épülete, amit a világ minden táján ismernek, mint az Eiffel-tornyot, de ha választani kéne, talán a pozsonyi vár számít a leghíresebb látnivalójának. A vár egy dombról magasodik a Duna és a város fölé, és már 907-ben is említést tettek a mai vár elődjéről ezen a helyen.

Annak idején Mátyás király és Mária Terézia is gyakran tartózkodott a várban, koronázások történtek itt, de sajnos tragikus események helyszíne is volt: itt írták alá az aradi vértanúk halálos ítéletét.
Jelenleg a vár felújítás alatt áll, de egyes részei látogathatók, itt működik a Szlovák Nemzeti Múzeum kihelyezett tárlata. Már csak a látvány miatt is megéri felfedezni a pozsonyi várat, hiszen innen rálátás nyílik az egész városra, valamint tiszta időben az osztrák és a magyar határig is ellátni, de a közeli hegyek is megérnek egy misét.
Cumil-szobor
A szobroknál megszokhattuk, hogy történelmi alakokat, eseményeket ábrázolnak, azonban a „Dolgozó ember” szobra nem ilyen: a belvárosban megpihenő munkás csak viccből lett odarakva 2003-ban, de annyira megszerették a helyiek és a turisták, hogy az egyik fő látványossága lett a városnak.

A Panská és a Rybárska utca sarkán helyet foglaló úriember állítólag nem a munkában fáradt meg ennyire, hanem így be tud lesni a nők szoknyája alá, de nem csak ebben rejlik a különlegessége: aki megsimogatja a fejét, annak állítólag szerencséje lesz, aki pedig az orrát fogja meg, hamarosan teherbe esik.
Mihály-kapu
Pozsony belvárosa különösen érdekes lehet azok számára, akik imádják a történelmet, a macskaköves utcákat és a régi, de annál különlegesebb épületeket. A Mihály-kapu a XIV. század óta áll, és az egykori négy városvédő kapu egyike. A körülvevő utcácskák és a torony kicsit olyan benyomást kelt sokakban, mintha Sopronban sétálgatnának, hiszen valóban megvan a hasonlóság a Tűztorony és a Mihály-torony között.

A toronyban fegyvermúzeum működik, valamint egy érdekes legenda is kering a helyről: az aljába rajzoltak egy „arany kört”, amin fontos vizsga vagy érettségi előtt egyetlen szó nélkül kell átmenni, és így sikeres lesz a rettegett tárgy. Miután szárnyra kapott ez a mítosz, az egyetemisták és középiskolás diákok igazi zarándokhelyévé vált a Mihály-kapu.
UFO híd
A Szlovák nemzeti felkelés hídja bár nagyon modernek tűnik (a becenevét is innen kapta), már 1972 óta a város egyik legnépszerűbb látnivalójának számít. A világ kilencedik legnagyobb hídjának a megszokottaktól ellentétben nem kettő, hanem csak egy tartópillérje van, ami sokakat egy földön kívüli űrhajóra emlékeztet, valamint különlegessége, hogy a biciklisek és gyalogosok az autóúttól alacsonyabban fekvő járdán kelhetnek át rajta.

Az egyedi látványa mellett még van egy érdekessége, ami a hidakra egyáltalán nem jellemző: tetejében, 80 méteres magasságban található az UFO étterem, ahonnan remek kilátás nyílik a városra, ezt lifttel lehet megközelíteni, és akár 127 embernek is helyet tud adni.
Kék templom
A pozsonyi túra kihagyhatatlan állomása az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, vagy másik nevén a Kék templom, ami a magyar szecesszió egyik legékesebb darabja, Lechner Ödön tervezte a különleges épületet.

Az óvárosi részen található, gazdagon díszített templom nemcsak kívülről, hanem belülről is nagyon részletgazdag és egyedi, hiszek kék padok, boltívek és csillárok gondoskodnak arról, hogy mindenki szája tátva maradjon, aki belép ide.
Gasztronómia
Az északi szomszédjainknál tett rövid kiruccanás alkalmával nemcsak a különleges épületeket és látnivalókat érdemes felfedezni, hanem a helyi gasztronómia is érdekes lehet - még úgy is, hogy Magyarországon is fogyasztunk hasonló ételeket.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
A sztrapacskán kívül még érdemes megkóstolni a kapustnicát, vagyis a kolbászos káposztalevest, a bryndzové pirohyt, vagyis a juhtúrós pirogot, ezt pedig Kofolával, vagyis a csehek és szlovákok népszerű, kólaszerű üdítőjével ajánlott leöblíteni.
Isteni csapolt kofola és brindzás galuska – 10 étel és ital, amit meg kell kóstolnod, ha Szlovákiában jársz
Tíz kihagyhatatlan, isteni szlovák étel és ital, amit meg kell kóstolnod, ha a szomszédban jársz.
(Képek forrása:. Getty Images Hungary)
- szlovákia
- külföld
- látnivalók
- látnivalók európában
- vonat
- közeli helyeken
- európa
- európa kincsei
- európai úti célok
- sztrapacska
- Utazás