Szerelme apja ölette meg Veronikát

Ebben az épületben találták meg holttestét

A nagytábori vár sötét titkokat és egy fiatal lány maradványait őrzi.

nagytabor
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2012 szeptemberében az MTI is tudósított arról, hogy a restaurátorok két hajtincset találtak a Horvátország északnyugati részén található Nagytábor, más néven Veliki Tabor kastélyának ódon falai között.

Bár a vizsgálatok a hír közlésének idején még javában folytak, és a szakemberek nem tudták megmondani, hogy kitől származhat a lelet, az esemény igen nagy érdeklődésre tett szert, és rögtön megindultak a találgatások. Felmerült például a középkori jobbágylány, Veronika Desinić neve, akinek testét a legenda szerint a kastélyba falazták. Ismerd meg a tragikus történetet, egyúttal a híres nagytábori várat!

Egy fiatal lány tragédiája

Veronika a vár közelében található, Desinić nevű faluban élt, és híres volt szépségéről, nem véletlen, hogy a vár egykori ura, gróf II. Cillei Hermann Frigyes nevű fia is beleszeretett. Az érzés kölcsönös volt, a fiatalok titokban összeházasodtak, és elhatározták, hogy a mai Szlovénia területére szöknek.

nagytabor



A várúr azonban hevesen ellenezte a rangon aluli szerelmet, és mindenáron szét akarta választani a fiatalokat. Saját fiát bezáratta, Veronikát pedig boszorkánysággal vádolta meg, pontosabban azzal, hogy fiát bűbájjal csábította el. A tárgyalás során a bírák ártatlannak találták a lányt, és felmentették, Cillei Herman azonban ebbe nem nyugodott bele - a vár udvarán egy fadézsába fojtatta Veronikát, holttestét pedig a kastély első emeletének egyik szobájába falaztatta.

1982-ben a vár takarítása során az egyik szobában találtak is egy női csontvázat, bár máig nem bizonyosodott be, Veronikáé volt-e.

A helyiek azonban hisznek a legendában, sőt, a szóbeszéd úgy tartja, éjjelente máig hallani a lány sikolyait.

Képeken a világ 10 legfélelmetesebb kísértetkastélya

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bárki bejárhatja a várat

A nagytábori kastély a hírhedt legenda mellett arról is híres, hogy az egyik legjobban megőrzött késő középkori reneszánsz várkastély Horvátország észak-nyugati részén. Első ismert tulajdonosa a Cillei család volt, utána Vitovác Jánoshoz és fiaihoz került, ők azonban hűtlenek voltak Mátyás királyhoz, így ő fiának, Corvin Jánosnak adta.

Tőle kapták meg később a Rátkai család tagjai. Tulajdonosai a századok során folyamatosan korszerűsítették és alakították a várat, ennek köszönhető, hogy igen jó állapotban maradt fenn. Ma belépődíj ellenében bárki szabadon bejárhatja.

Képek: hr.wikipedia.org; commons.wikimedia.org.

Kedveled a kísértettörténeteikről ismert helyeket?

Ezt is szeretjük