Új sziget született Európában: a világ egyik leggyönyörűbb helye!

Eddig is igazi csoda volt, most pedig egészen elképesztő. Nézd meg a képeket!

Dia

                        	Ahogy arról az Index.hu is beszámolt, 2015. október 16-án hivatalosan is új sziget született Európában, ekkor adták ugyanis át azt a gyalogoshidat, mely a La Manche-csatorna árapály-síkságából kiemelkedő gránitsziklát, a Mont Saint Michelt a szárazfölddel összekötő gát szerepét veszi át.

	Utóbbi lebontása által ismét sziget lehet a hely, amely mivolta 1879-ben szűnt meg, amikor is a gát megépült. A képen is látható gyaloghíd megépítése egy 2006-ban bejelentett projekt része volt.

Fotó: wikipedia.org, Mathias Neveling

Dia

	A szigetet dagály idején teljesen körbeveszi a víz, sőt, 2015 márciusában még a híd is víz alatt volt, ekkor mérték ugyanis az elmúlt 18 év legmagasabb vízállását. A képen a régi gát látható.

	A normandiai hely atmoszférája még ma is komoly spirituális, misztikus hatással bír, de története is egy csodával kezdődött, 708-ban ugyanis Szent Aubert püspöknek maga Mihály arkangyal jelent meg, hogy arra utasítja, építsen kolostort a sziklán. Az első templomot 708-ban szentelték fel, innentől kezdve pedig a zarándokok fontos úti célja lett, bár a történelem viharai némiképp időről időre csorbították vallásos hírnevét, a francia forradalom idején például politikai elítéltek börtöneként szolgált.

	Többek között Victor Hugónak köszönhető, hogy műemlékké nyilvánították, később pedig, pontosan 1979-ben az elsők között került fel az UNESCO Világörökség listájára is. Napjainkban több mint hárommillióan látogatják meg minden évben. A képen 11. századi démonábrázolás látható a szigetről.

	Felejthetetlen élmény először megpillantani a távolból a sziget sziluettjét.

	Szűk, labirintusszerű utcák macskakövein, középkori házak és cégérek között bolyonghat az, aki ide látogat. Bár rengeteg a turista, könnyű olyan eldugott helyet találni, ahol alkalom adódik az elcsendesedésre.

	A Mont Saint Michel környékén legelésző birkák gasztronómiai különlegességet jelentenek a franciák számára, húsuknak ugyanis egyfajta sós ízt ad, hogy a területet gyakran elborítja a víz.

Ezt is szeretjük
Fotó: