Így különböztesd meg a medvehagymát a halálosan mérgező gyöngyvirágtól
Nagyon hasonlítanak.
A medvehagyma igazi csemege, melyet tavasszal számos magyar erdőben gyűjthetsz. Nemcsak arra kell azonban figyelned, hogy ne védett területen szedd a növényt, de arra is, hogy ne téveszd össze a hozzá nagyon hasonló, ám mérgező gyöngyvirággal.
Mi a különbség a medvehagyma és a gyöngygvirág közt?
A medvehagyma - Allium ursinum - hosszúkás, lándzsaszerűen hegyes, ívesen visszahajló levelekkel rendelkezik, melyek egyesével rövid levélnyélen ülnek, élénkzöld színűek, és erős fokhagymaillatot árasztanak.
A gyöngyvirág - Convallaria majalis - leveleinek széle középtájt kövérkésebb a medvehagyma leveleinél, ám egyértelműen úgy különböztethetőek meg, hogy a gyöngyvirág esetében párosával ülnek egy nyélen, mely ipszilon alakban a föld felett ágazik el. A két levél közrefogja egymást.
Ha bizonytalan vagy, akkor érdemes csak olyan növények levelét szedned, amelyeken virág van, hiszen a medvehagyma gömb alakú virágot hoz, míg a gyöngyvirágon sorban apró harangocskák ülnek.
A gyöngyvirág mérgezésének tünete lehet a lassú pulzus, a hasi fájdalom és a hasmenés. Gyanú esetén fordulj azonnal orvoshoz, ugyanis a virág már közepes mennyiségben halálos lehet.
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. További részletek: feminaklub.hu/ Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban. Időpont: 2025. január 7. 18 óra Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Képek forrása: indafoto.hu / Gyöngyixx, Antalmárta, lacixx
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus