Egzotikus ország Budapesttől 4 órányira – Marokkó februárban 3 évszakkal vár

Marokkóban a luxusszállodák hívei és a hátizsákos turisták is páratlan élményeket gyűjthetnek. Budapestről körülbelül négy óra alatt az észak-afrikai ország népszerű városában, Marrákesben lehetünk a Ryanair közvetlen fapados járatával. Több újságíróval a PR in Hungary és a Marokkói Turisztikai Hivatal közös sajtóútján három éjszakát itt töltöttünk, majd nyugatnak vettük az irányt, és Essaouirába, majd délebbre, Taroudant-ba és Agadirba buszoztunk – az utóbbi városból repültünk haza a Wizz Air ugyancsak közvetlen járatával. (Agadirba a travelhunter.hu értesülései szerint az utolsó járat 2019. március 24-én száll fel a Liszt Ferenc Repülőtérről, de a hírt a Wizz Air még nem kommentálta.)

Marokkó egzotikus és sok tekintetben modern arab állam, amelynek államformája alkotmányos, demokratikus és szociális monarchia. VI. Mohammed király az ország államfője, ő nevezi ki az ország miniszterelnökét, ő oszlathatja fel a parlamentet és írhat ki új választásokat - hadsereg főparancsnoka is egyben. Az emberek szeretettel és tisztelettel beszélnek róla és a királyi család tagjairól.

Marrákes: egy nap alatt tél, tavasz és nyár is van

A februári, magyarországi télből egy olyan városba érkeztem, ahol egy nap alatt három évszakot is meg lehet élni: Marrákesben reggel 5 fok van, mintha ugyanúgy tél lenne, mint nálunk, otthon, aztán 11 óra körül a nap már kellően erősen melegít ahhoz, hogy a tavaszias időben a könnyed kabátka is elég legyen, 15 és 18 óra között pedig a kora nyárias idő pár óráját lehet élvezni.

A helyiek azt mondják, Marokkóban reggel kilenc előtt még a fű sem nő. Nem csoda, egy órával korábban ugyanis februárban még sötét van, csak utána kel fel a nap. A reggeli sötétség mellett a magyar turista azzal a furcsasággal is szembesül, hogy bár az észak-afrikai ország Portugáliával és az Egyesült Királysággal egy időzónában van, mégsem kell az óránkat átállítanunk, ugyanannyi az idő, mint Magyarországon. Ennek magyarázata, hogy 2018 októberében, pár nappal az óraátállítás előtt Marokkóban váratlanul bejelentették, hogy eltörlik a téli időszámítást.

Érdemes sötétben felkelni és reggelizni, mert Marrákes egyik fő látványossága, a Majorelle kert  8 órakor nyit (kivéve ramadánkor). Ha nyitásra ott vagyunk, csak egy-két kínai turistacsoporttal kell osztoznunk a mesés kerten.

Nevét egy híres, Art Nouveau stílusban alkotó bútortervező fiáról, Jacques Majorelle festőről kapta. 1924-ben egy pálmaligetet vásárolt, ahol később kialakította Art Deco stílusban épült házát, műtermét és egy gyönyörű botanikus kertet, ahol a növényzettel harmonizáló medencék, csatornák, szökőkutak és építmények festésében a berberek által kedvelt kobaltkék szín uralkodik – ez a ragyogó árnyalat Majorelle-kék néven is ismert.

Jacques Majorelle 1947-ben megnyitotta a kertet a nagy nyilvánosság előtt, 1962-es halála után azonban az a lélegző ékszerdoboz kezdett az enyészeté lenné, mígnem 1980-ban Yves Saint Laurent és Pierre Bergé meg nem vásárolta. A francia zseni művészetére nagy hatással volt Marokkó is, ahol sok időt töltött és gyakran visszatért ihletet meríteni. A kertet felújították, a műteremben Berber múzeumot alakítottak ki, majd a világhírű francia divattervező 2008-ban bekövetkezett halála után az élettársa Yves Saint Laurent emlékére is múzeumot építtetett, amely 2017-ben nyílt meg, bejárata közvetlenül a botanikus kerté mellett található.

Az Yves Saint-Laurent múzeum a divattervező munkásságát mutatja be fényképekkel tarkított idővonallal és páratlan kreációinak darabjaival. A tárlatot tilos fotózni, de mivel újságíró csoportunk rendelkezett forgatási engedéllyel, bepillantást tudunk nyújtani a különleges kiállításba.

Marrákesben található még egy botanikus kert, a nagy kiterjedésű, szabadon látogatható, 12. századi Menara Gardens, a helyiek kedvelt piknikező- és találkahelye. A rengeteg olajfa mellett egy pavilon és egy mesterséges tó is található a területén.

A marokkóiak megadják a módját az étkezéseknek. Az egyik leghangulatosabb ebédünket a Dar Rhizlane étterem és boutique hotelben költöttük el. "Az európaiaknak órájuk van, a marokkóiaknak idejük" – a fotót elnézve érthető, mire gondolt helyi vezetőnk.

A marrákesi bazár és a Bahia Palota

Marrákes, a negyedik királyi város legismertebb látnivalóit nem nehéz megtalálni, szinte minden a központban található. A Jemaa el Fna, azaz a főtér - köszönhetően a Koutoubia mecset 76 méter magas minaretjének is - nem téveszthető el.

A téren főtt ételt áruló standok, zöldség-, gyümölcs- és húsárusok valamint rengeteg olyan kisebb árus található, aki valamit el szeretne adni. Ingyen semmi nincs, a földön heverő kígyó fotózásáért vagy a nyakunkba aggatott sikló "élményéért" is fizetnünk kell helyi dirhamban, de eurót is elfogadnak. Határozottnak kell lenni, vagy legalább annak kell mutatkozni, ha valamit vissza akarunk utasítani, különben észre sem vesszük, máris hennával rajzolnak a kézfejünkre, amit bosszúsan és rossz érzéssel, persze, ki is kell fizetnünk.

A főtérről nyílik a híres bazár – helyi nevén a szuk - is, amiben az egyik újságíró kolléganővel merültünk el miután a csoporttal és a helyi vezetőnkkel együtt előző nap már átvonultunk rajta. Tartottuk magunkat a legszélesebb, legegyenesebb bazársorhoz – egyrészt, mert ha letértünk volna róla, könnyedén eltévedtünk volna, másrészt egy nappal korábban láttuk olyan sötétebb, sikátoros részeit is, ahova helyi ismeretség nélkül nem szívesen lyukadtunk volna ki.

Alkudni kötelező, az árus által mondott ár ötöde a reális, de ha valamibe beleszerettünk, harmadáron is találunk olyan szőttest, bőr- vagy kerámiaárut, amiből itthon vagy máshol hasonlót csak jóval drágábban kapunk, és az nem biztos, hogy kézzel készített, minőségi áru. Már csak azért is megéri nem egyedül bazározni, mert amikor egy helyen többen is vásároltunk, kedvezőbb árat tudtunk kialkudni. Hogy főszezonban mennyire zsúfolt, azt nem tudom, de februárban nem tér el egy magyar vásártól: nyugodt tempóban tudtunk sétálni és nézelődni, senki nem lökdösött vagy sürgetett bennünket.

Ha a nyüzsgő főtér és a bazár élményorgiája után egy nyugalmasabb hely emlékképeire vágyunk, egyik nap érdemes a Bahia Palota bejáratához már nyitásra megérkezni. A 19. századból származó 160 szobával, udvarokkal és háromhektáros kerttel rendelkező épületegyüttest a király nagyvezére építtette, akinek négy felesége és legalább ötször ennyi hivatalos szeretője volt. Nevét a negyedik, a legfiatalabb és legszebb feleségről kapta, akit a nagyvezér az igazi lelki társának tartott.

Helyi vezetőnk szerint messze nem olyan hatalmas, mint a király bármelyik palotája, a megnevezésére a riad lenne a megfelelőbb, amivel a tradicionális, belső kerttel és udvarral rendelkező marokkói házakat jelölik. Tipikus palota vagy sem, a termek különböző, meseszép díszítése engem még úgy is lenyűgözött, hogy sok minden épp restaurálás alatt állt.

Ha Marrákesben már túl meleg van, vagy az ott lakók szeretnének kiszabadulni a milliós nagyvárosból, a közeli, kevesebb mint egy órányira lévő Ourika-völgybe mennek. A Le Jardin Bio Aromatique de l'Ourika nevű helyen rengeteg fűszernövényt termesztenek, és nemcsak különböző tanfolyamokra lehet bejelentkezni, de a zöld oázisban ínycsiklandozó zöldséges és húsos ételeket lehet enni a marokkói tagine-ból.

Termesztenek itt fehér ürmöt, az abszint egyik alapanyagát (itt kis mennyiségben a mentateához adják) és a világ legdrágább fűszeréből, a sáfrányból is, de a völgyben marokkó aranyát, az argánfa magjának olaját is sajtolják. A helyi kis manufaktúrákban biztosak lehetünk benne, hogy 100%-os argánolajat tartalmazó termékeket kapunk.

Essaouira, ahol a Trónok harcát is forgatták

Marrákestől nyugatra, az Atlanti-óceán partján található Essaouira városba tartva kecskefát is láthattunk. Fotózni csak pénzért lehetett a fa ágain pózoló kecskéket. Helyi vezetőnk biztosított bennünket arról, hogy az állatok gazdája turistalátványosságként csak ebédidő tájékán, maximum másfél órát hagyja az állatokat a fa különböző ágain, aztán oda szökkenhetnek, ahova szeretnének. 

Essaouira (Esz-Szavíra vagy Szavíra) ősi kikötőhely, amit a karthágóiak alapították i. e. 814-ben, Mogador néven később portugál erőd is volt. A 18. században az egyik szultán megbízásából egy francia építész, Théodore Cornut hadikikötőt tervezett kisvárossal. A szultán elégedett volt az eredménnyel, a városnak az Esz-Szavíra nevet adta, ami azt jelenti, jól tervezett.

A homokkőből épült városfal és a városban, illetve a kikötőben uralkodó fehér szín különlegessé teszi ezt a franciásan arab települést, amit a hatvanas-hetvenes években a hippik is felfedeztek - állítólag járt is Jimi Hendrix és Janis Joplin is. Nemcsak a turistákat vonzza, de a filmeseket is: Orson Welles itt forgatta az Othello: A velencei mór című filmet, Ridley Scott a Mennyei királyságot, a Trónok harcában Szavíra volt a rabszolgatartó Astapor város, valamint a 2018-as, John Krasinski főszereplésével készült Jack Ryan-sorozat egyik helyszíne is volt.

A várost belengi a hippis nyugalom, a bazár is sokkal kellemesebb hangulatú: a városfal mentén kezdődik és házak között fut, így nem igazán lehet eltévedni. Nyugodtan nézelődhetünk öt percig is anélkül, hogy úgy éreznénk, az eladó elvárja tőlünk, hogy vegyünk is valamit. Nemcsak olcsóbb, mint a marrákesi, de szerintem több egyedi és mívesebb portéka kapható itt. Miután kiértünk a bazárból, a főtér valamelyik kávézójában igyunk meg egy teát – már csak azért is, hogy átmelegedjünk, mert az óceánparti város napos ugyan, de meglehetősen szeles.

Agadir aranyhomokos partja

Essaouirából indulva feltankoltunk az óceán látványával és hullámverésével Sidi Kaouki strandján, hogy utána több mint három órán buszozzunk a hegyi, majd a parti szerpentinen. Agadir és a város közeli partjainál gombamód nőnek a különböző specifikációkkal rendelkező luxusszállók, így például a golfpályával és wellness részleggel is rendelkező Hyatt Place Taghazout Bay, ami a következő években tovább bővíti a golfterületét. A partszakasz a szörfösök mekkája is.

Szállásunk, a Sofitel Agadir Royal Bay saját stranddal is rendelkezik. A végtelenségig nem sétálhattam, mert a király katonákkal őrzött magánstrandja határolja. Az aranyhomokos parton nemcsak strandolni, hanem tevegelni, lovagolni vagy squaddal hasítani is lehet.

Agadiron 1960-ban egy földrengés söpört végig, egy ház sem maradt épen. A kikötőváros azóta újjáépült - a királynak is van itt palotája -, múzeumok, modern mecset, delfinárium, beváráslóközpont és természetesen egy hatalmas bazár is várja a látogatókat. Mivel Agadir délebbre található, a reggelek februárban sem olyan csípősek, mint Marrákesben és már délelőtt nyárias, napsütéses az idő.

Taroudant, "Marrákes nagyanyja"

Ha egy történelmi emlékekben gazdagabb várost is szeretnénk látni Agadirtól nem messze, a körülbelül egy órányira található Taroudant ideális helyszín. A várost a 16. században alapította a Saadi dinasztia, mielőtt a királyi székhelyüket áttették Marrákesbe. Nem véletlenül nevezik "Marrákes nagyanyjának", a kisváros a nagy testvér kisebb mása.

A városmagot körülvevő, hat kilométeres városfalat, amelyet bástyák erősítenek meg, és kilenc kapun keresztül közelíthető meg, felújították. Nem lehet egybefüggően bejárni, de így is lenyűgöző látvány. A bazárban különleges portékákat is találhatunk, és aki egyedi ezüst ékszerekre vágyik, Taroudant-ban bőven talál gyönyörűen kidolgozott darabokat – még azt is láthatja, kis üzletükben hogyan dolgoznak az ezüst mívesek.

A cikkben szereplő fotók szerzői jog védelme alatt állnak.

• marokkó
• marrakech
• essaouira
• agadir
• taroudant
• afrika
• arab
• Utazás