Magyarország legértékesebb ásványai: hol találhatsz rájuk, és hogy néznek ki?
Akár túrázás során is könnyen találkozhatsz velük, de nem biztos, hogy észreveszed.
Sok túrázó nem is sejti, hogy útja során milyen gyakran sétál el ásványritkaságok mellett. Különösen az olyan területeken fordulnak elő nagy számban érdekes ásványok a felszínen, ahol korábban bányásztak, vagy ott, ahol folyók hordaléka halmozódott fel.
A különleges köveket azonban az avatatlan szem nem biztos, hogy meg tudja különböztetni első pillantásra az érdektelenektől.
Magyarország legértékesebb ásványai
Magyarországon aligha lehet meggazdagodni talált ásványokkal. A legtöbb különleges kincsekben gazdag helyet törvényi védi, így tilos a gyűjtögetés. A védett ásványok elmozdításáért legfeljebb bírság jár, nem megtalálói jutalom. Nem minden követ tilos azonban gyűjteni. Itt listát találsz a lelőhelyekről, melyben az is fel van tüntetve, hogy az adott hely védett vagy engedélyköteles-e.
Magyarországon több száz fajta ásvány lelhető fel, melyek közül aligha lehet egyetlen legértékesebbet választani. Akadnak, melyek feldolgozva képviselnek jelentős értéket, mások a múzeumok és a gyűjtők szemében számítanak kitüntetett különlegességnek, de akad néhány nagyon jellegtelen külsejű ásvány is, melynek értékét ritkasága adja.
A Magyarországon több helyen is előforduló opál ritka, és anyagi értéke is lehet jelentős. A nyers formájában jellegtelennek tűnő kő Hatvan környékén, a Balaton-felvidék több pontján, a Börzsöny és a Cserhát csaknem egész területén, valamint az Uppony-hegységben is fellelhető. A különleges színezetű tűzopál a Duna hordalékából és a Zempléni-hegységből kerül néha elő. A leginkább értékes nemesopál az Ósva-patak völgyében, a Tokaji-hegységben és ugyanitt, Megyaszó és Monok környékén a leggyakoribb, ám gyűjteni tilos.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az opálnál könnyebben felismerhető az ametiszt, ami tulajdonképpen szennyezett kvarc. Ugyan csiszolatlanul ez sem olyan látványos, mégis, jellegzetes, lila színe az ásványgyűjtésben laikusok számára is jól azonosíthatóvá teszi. Noha valójában viszonylag gyakori ásványról van szó, sokan örülnek neki, ha rábukkannak.
Az ametiszt a Börzsöny, a Cserhát, a Karancs, a Mátra bányái körül és a Duna hordalékából kerül elő a leggyakrabban.
Európa legszebb cseppkövei
A cseppkövet nem az anyaga, hanem különleges formája és keletkezése teszi igazi természeti kinccsé, mely nagy tömegben lenyűgözően fest. Nézz meg néhányat Európa legszebb cseppkőbarlangjai közül!
A képek forrása: indafoto.hu / nemeth tamas.
OLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- bírság
Magyarország 14 legtöbbet érő vadon élő állata – Csak kevesen láthatják őket
- magyarország
- túra