Kísérteties lényt láttak a magyar lakótelepen

Képeken 7 paranormális hely az országban

Nézd meg az ország legmisztikusabb pontjait!

Dia

                        	A budapesti, Pozsonyi utcai lakótelepet Szellemtelep néven is emlegetik, híressé vált ugyanis bizarr jelenségeiről, illetve arról, hogy sokan furcsa, kísérteties lényeket véltek látni a területen, mind az építkezések során, mind pedig később, a már elkészült lakásokban. Egyesek szerint ez annak köszönhető, hogy a lakótelep egy korábbi temető helyére épült. Kattints ide, és tudj meg róla többet!

Fotó: ujpestvaros.hu, Nemeshegyi László

Dia

                        	A szegedi Boszorkánysziget 1728. július 23-án vált hírhedtté, mikor is hat megkínzott férfit és nőt égettek meg itt elevenen boszorkányság vádja miatt. A mendemondák szerint máig hallani néha vérfagyasztó sikolyaikat. Kattints ide, és tudj meg többet a történtekről!

Fotó: www.orszagalbum.hu, Lonácska

Dia

                        	A Szombathelytől nem messze található, vasszécsenyi Ó-ebergényi-kastélyt kísértetjárta helynek tartják, a beszámolók szerint az üres szobákban gyakran hallani furcsa, félelmetes hangokat, sikolyokat, neszeket. Kattints ide, és tudj meg róla többet!

Fotó: hu.wikipedia.org, Egresij

Dia

                        	A szóbeszéd szerint a Mátranovák melletti erdőkben furcsa, félig emberszerű lény él. A fanyüvőnek is nevezett alak állítólag az 1980-as években tűnt fel itt először. Kattints ide, és tudj meg róla többet!

Fotó: www.orszagalbum.hu, szekrenysor

Dia

                        	A budapesti Kodály-köröndön található Andrássy-udvarról is elterjedt, hogy kísértetek járják. Ha szeretnéd tudni, pontosan miért, kattints ide, és olvasd el korábbi cikkünket!

Fotó: wikimapia.org

Dia

                        	A siroki várnál éjjelente állítólag máig látni lehet egy halott lány árnyékát, melyet hét másik követ. Ha szeretnéd megismerni a teljes legendát, kattints ide!

Fotó: www.orszagalbum.hu, kallojazmin

Dia

	A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, jánkmajtisi Válly-kastély és -kripta sem túl megnyugtató hely, állítólag máig kísértik őket a Válly család szellemei.

Fotó: www.orszagalbum.hu, vmuki77
Ezt is szeretjük
Fotó: