Döbbenetes, mit találhatnak még a föld alatt: végre újraindult a kutatás!

Több mint ezer emberi alakot feltételeznek a föld alatt a kutatók.

Hét év szünet után újraindítják a kínai agyaghadsereg feltárását Hszianban, az első kínai császár nyughelyének közelében. A régészek modern technikát, többek közt digitális szkennelést is alkalmaznak majd - számolt be az MTI értesülései szerint a kínai média május első napjaiban.

Az új munkálatok helyszíne az az úgynevezett 2. számú gödör, amelyben az első ásatások időszakában, 1994 és 2008 között több különlegesen ritka, színes szobor került a felszínre.

A kutatók becslése szerint a szóban forgó gödörben 1400 agyagkatona és 89 szekér rejtőzhet, a feltételezések szerint pedig, bár az 1. számú gödörnél kisebb területről van szó, a leletek itt sokkal változatosabbak lehetnek, ami igazi kuriózum, ha figyelembe vesszük, hogy az eddig megtalált leletek is a 20. század egyik legjelentősebb felfedezését jelentik. Nézd meg a képeket, és többet is megtudhatsz a rejtélyes agyaghadseregről!

Az agyaghadsereget Csin Si Huangti császár, a Csin-dinaszita - i.e. 221-206 - alapítójával együtt temették el i.e. 209-210-ben, egy három nagy egységre tagolt árok- és gödörrendszerben elhelyezve őket.

A hadsereg a legenda szerint a császár sírhelyét védi, illetve azt is biztosítja, hogy uralkodhasson a túlvilágon is. A katonák, lovak, kocsik és zenészek mellett az alakok között megjelennek parasztok, hivatalnokok, lányszobrok, sőt, még erőművészek is.

A szobrokat 1974-ben földművesek fedezték fel négy méter mélyen, kútásás közben.

A föld alatti mauzóleum a világon a legnagyobb, felfedezése óta több mint hétezer életnagyságú katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára bukkantak.

A császár hatalmas nekropolisza, a máig fel nem nyitott sír és az uralkodó örök álmát vigyázó agyaghadsereg 1987 decemberében felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.

A 2. számú gödörben 1994-ben elkezdett munkálatokat 14 évvel később szakemberhiányra és a korszerű, állagmegóvó védelmet biztosító technológia hiányára hivatkozva állították le.

Az anyaghadsereget - amellett, hogy egyes darabjait utaztatják is a világ múzeumai között - a turisták a helyszínen létrehozott múzeum jóvoltából is láthatják. A képen a számukra készített ajándéktárgyak egy öntőformája látható.

Hihetetlen! 8 szintes város van a föld alatt

Még csak négy szintet lehet megtekinteni a föld alatti városból, de az is elképesztő: nézd meg a képeket!

Hihetetlen! 8 szintes város van a föld alatt: nézd meg a képeket!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük