Így néz ki a bolygó szeme
Kíváncsi vagy, hol, mikor és miért nyitotta ki szemét a bolygó? A Richat Structure látványától te is megremegsz.
1965 júniusában a Gemini 4 asztronautái, McDivitt és White a kék bolygó afrikai része mellett elhaladva megdöbbentő látvány részesei lehettek, mikor kinéztek az űrhajó ablakán: a Föld szemébe nézhettek bele, köszönhetően egy Mauritánia középső részén elhelyezkedő, látványos, kör alakú geológiai képződménynek.
Az űrhajósok által akkor bikaszemnek titulált Richat Structure, melyet a Szahara és Afrika szemének épp úgy neveznek, mint a bolygó tekintetének, azóta is kuriózumnak számít, szinte minden egyes űrutazás során lefotózzák, és máig segít hazatalálni az univerzum vándorainak. A halszemhez, hagymához és túlméretezett ammoniteszhez - csigaszerű, ősi fosszília - is hasonlított képződmény különleges formáját azonban nem csak a világűrből lehet megcsodálni.
Hogy került szem a sivatagba?
Az 50 kilométer átmérőjű, koncentrikus körökből álló képződmény egyike azoknak a geológiai formáknak, melyek az űrből és a Földről is tisztán kivehetőek, köszönhetően részben annak, hogy az északnyugat-afrikai ország, Mauritánia nagy részét a Szahara uralja, melynek homoktömegével szemben éles kontrasztot jelentenek a különös színű, kristályos kőzetek.
A Richat Structure keletkezését illetően máig nem jutott megegyezésre a tudóstársadalom. Nagy kiterjedésű, kör alakja és szimmetriája miatt eleinte azt gondolták, egy meteor becsapódásának köszönhető létrejötte, azonban ezt cáfolja a kráter aljának túlságosan lapos volta, illetve az a tény, hogy a Szaharában másutt nem találtak olyan nyomokat, melyek igazolnák egy ilyen nagy erejű becsapódás megtörténtét.
A legelfogadottabb elméletek szerint a képződmény egy fiatal vulkáni kúp eróziója által jött létre, mely kiemelkedése után a víz és a szél több ezer éves munkájának köszönhetően folyamatosan kopott.
A körvonalakat ennek alapján a vulkáni dóm különféle szilárdságú kőzetei alkotják: a kristályos, hat millió éves, ellenálló kvarcit alkotja a köröket, a közöttük meghúzódó völgyek pedig a gyengébb kőzetek kopása révén alakultak ki.
Bár az űrből számtalan felvételt készítettek már a különös képződményről, te magad is felfedezheted, ugyanis mérete olyan nagy, hogy hamarosan kirajzolódik, amint a Google Earth segítségével Mauritániára közelítesz.
Föld alatti nukleáris robbanás?
Vannak, akik még mindig a meteorbecsapódás tényében hisznek - köszönhetően részben annak a ténynek is, hogy a szem egyes részei 500 méterrel a tengerszint alatt helyezkednek el -, csak úgy, mint olyanok, akik egész más magyarázattal álltak elő. Utóbbiak közé tartoznak azok, akik szerint a Richat Structure azokra a képződményekre hasonlít, melyeket föld alatti nukleáris robbanások hoztak létre.
A robbanásnak azonban ebben az esetben igen nagy erejű tartományban kellett volna lennie, a Földön pedig ma egyetlen országnak sincs olyan fegyvere, melynek ereje ennek a romboló hatásnak akár csak a közelébe érhetne.
Futurisztikus hely, vakmerő turistáknak
A homokdűnék különleges világa és a naplementék mellett mára a Richat Structure lett Mauritánia egyik legkeresettebb idegenforgalmi célpontja, így a távoli, korábban kietlen vidéket egyre gyakrabban népesítik be a kalandvágyó utazók. A környék bejárására a helyi vállalkozások szervezett utakat terveznek, sokszor olyanokat is, melyek letérnek a megszokott útvonalról, és kifejezetten a vakmerőbb látogatóknak ajánlottak. A képződmény egyik sajátossága, hogy egy kis hotel is található a kellős közepén, mely ugyan nem nyújt luxusszolgáltatásokat, ám ideális választás a futurisztikus helyek kedvelőinek.
A környék is legalább olyan érdekes, mint maga a szem, tőle délkeletre, 100 mérföldre található ugyanis a világ egyik legnagyobb vasbányája, melynek vasútja is igazi kuriózum. 674 kilométeres vonalon szállítják ugyanis el a kitermelt ércet, ami a világ leghosszabb, megállók nélküli vonatútjának számít. Maga az itt közlekedő vonat is hosszúságával állított fel világrekordot, a kocsisor csaknem három kilométeres.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A különleges természeti kincsek szerelmeseinek szintén tökéletes úti célt jelentenek Passe d'Amogjar kanyonjai, emellett Fort Saganne híres prehisztorikus festményei is számtalan utazót vonzanak, csak úgy, mint az Atar közelében található Tergit-oázis. A klíma szempontjából a legjobb november és március között a környékre látogatni. Nouakchott repülőteréről két nap alatt bejárható maga a Richat Structure is.
OLVASD EL EZT IS!
- afrika
- vízesés
Ahol kettéhasadt a föld
- kanada
- sziget
Itt ér véget a világ
- ázsia
- india