Mocskos tészta és kikapós magyar menyecske: ételek, amiket meg kell kóstolni, ha Horvátországban jársz

Hol vannak már a régi szép idők, mikor úgy indultunk a horvátországi apartmanba, hogy hűtőtáskában vittük magunkkal a lefagyasztott töltött paprikát meg a bolónyai szószt?

Igazán kalandos idők voltak, még jól emlékszem én is. A mama már indulás előtt egy héttel elkezdte a jajlánymitesztekottozást, mintha nem az Adriára mennénk, de legalábbis a mongol sztyeppékre. Aztán, az indulás előtti napon, késő délután megjelent nálunk apu, és hozta magával a kosárban a két levágott csirkét, egy félig kiengedett nyulat, ecetes uborkát, meg egy tálca meggyes pitét, amit a mama küldött az útra. Nehogy éhen haljunk ott. Mindebből természetesen akkor sem vittem magammal semmit, a kedvenc serpenyőmet és a késemet igen, mert a Neretva völgyében minden alkalommal megálltunk a kis bódéknál, hogy vegyünk pár pisztrángot, és megsüssük.

Nem tudom, divat-e még spórolni az autópályadíjon, régen ez is bevett szokás volt, de ha valaki úgy dönt, Bosznia-Hercegovinán keresztül megy Hvarra vagy Bracra, a pisztrángosbódékat ne hagyja ki. Nem csak vásárolni, a legtöbb helyen enni is lehet, a friss pisztrángnál jobb étel kevés van, nem is kell hozzá más, csak egy szelet kenyér.

A nyaralás nemcsak a valószerűtlenül kék tengerről szól, hanem a kulináris élvezetekről is, a tenger gyümölcsein kívül pedig rengeteg étel van, ami kötelezően ajánlott Horvátországban. Persze ahogy az úgynevezett olasz konyha sem létezik, úgy nincs horvát konyha sem: régiónként  teljesen más ételeket találunk. Ami teljesen azonos, az, hogy jókat fogunk enni. Amit pedig az egész országban érdemes megkóstolni, az a bor, a fantasztikus sajtok - ne lepődjünk meg, ha a piacon birkabendőben találjuk meg a pulton a sajtot, nem csinos köcsögökben -, a sonka, a méz és az olívaolaj.

Egy vacsorával meg is lennénk, mert egy, a területre jellemző sajttál sonkával és telt ízű, sűrű vörösborral a langyos szélben önmagában egy fogás, és sokkal nagyobb élvezet, mint egy pizza.

Rómában élj úgy, mint a rómaiak, tartja a mondás, és én most ahhoz a szűk réteghez szólok, akik nem húzzák a szájukat a hal hallatán. Bajaiként és a halevés felkent papnőjeként nem is tehetnék mást. De nem az aranydurbincsot jöttem népszerűsíteni, azt minden halevő tudja, hogy úgy kell keresni az étlapon, orada, még akkor is, ha a jos jedno pivón kívül egy szót sem beszél horvátul. Hanem a mángoldot (blitva).

A mángold egyébként nemcsak Horvátországban, hanem Szerbiában, a Vajdaságban is - sőt, a görögöknél is - nagyon népszerű zöldség, a szabadkai piacon ilyenkor már hatalmas csokrokban árulják, furcsa, hogy itthon szinte nem is ismerjük. Úgy szokták jellemezni, hogy olyan, mint a spenót, ezt én a mángold nevében kikérem magamnak, mert egyáltalán nem olyan. Ízre semmiképpen.

A grillezett aranydurbincsot - és már grillen sült halat - általában ezzel szolgálják fel, pontosabban a párolt, fokhagymás mángoldot összekeverik apróra vágott főtt krumplival. Kategóriákkal jobb, mint a bő olajban sütött ipari hasábburgonya, és egy lépéssel közelebb kerülünk a zöld levelekkel kikövezett gourmandsághoz, ha megkóstoljuk.

Akik szerint a hallal az a gond, hogy szálkás, és emiatt nem lehet belőle egy jót harapni, azoknak is van jó hírem: bár Horvátországban nagyon jó a pizza, van élet ezen túl is. A fekete rizottó egy jó választás. A fekete rizottó a tintahal tintájától fekete, és általában kagylót, rákot, tintahalkarikát adnak mellé - vagy ugyanezeket grillen sütve. Sok jó rizottót ettem már életemben, én is jó rizottót csinálok, állítom, nem csak az olaszok tudnak fantasztikusat alkotni a rizsből, a horvátok is, rendeljenek bátran, nem fognak csalódni!

Ha az étlapon azt látják, sarma, örüljenek, és kérjék! Akik Horvátországba tartanak, gyakran megállnak Mostarban is egy délutánra, ott is biztosan van az étlapon, tudom, mert több étteremben is ettem. Baján és környékén egyébként a töltött káposzta hétköznapi elnevezése a szárma, a férjem nézett is rám kerek szemekkel, mikor karácsony előtt beillesztettem az ünnepi menübe, el sem tudta képzelni, mit fogunk enni.

Na most a sarma nem töltött káposzta, sietve szögezem le, még mielőtt valaki azzal vádolna, megbolondultam, hogy a negyven fokban arra próbálok rávenni bárkit, egyen meg egy ilyen tradicionálisnak számító téli ételt. Ez sokkal könnyebb, fűszeresebb, mint a mi töltött káposztánk. Kisebb is, mert nem is feltétlenül a káposzta levelébe csomagolják a tölteléket, hanem szőlőlevélbe. Nem adnak hozzá sem kenyeret, sem tejfölt, nem is nehezülünk el tőle, de nem is kell, ez az étel nem erről szól. Kipróbálni viszont kötelezően ajánlott.

A tésztások Isztriában érezhetik magukat a paradicsomban. Ha eddig azt hittük, Olaszország a tésztaéletek fellegvára, itt beláthatjuk, hogy nagyot tévedtünk. Ugyanolyan kultusza van a házi készítésű tésztának, és nemigen lehet eldönteni, melyik a jobb. A fuzi nevű tésztaétel a legismertebb, ezek kis csövekké tekert tésztadarabok, amit önálló ételként is fogyaszthatunk, de ezt teszik a sűrű gulyásba is. A szarvasgomba igen megosztó étel, de aki nem evett az Isztrián szarvasgombás tésztát, amit a frissen főzött tésztára a vendég előtt reszelnek rá a tányérjára, az nem is volt az Isztrián.

És ha tészta, akkor a dubrovniki mocskos tésztát is meg kell említeni (Dubrovacki sporki makaruli), ami egy fantasztikus, sűrű húsos mártás - mi magyarok úgy mondanánk, hogy szétomlik a szánkban a hús, nem is kell rágni -, és ebbe a forgatják bele a tésztát, majd reszelt sajttal koronázzák meg.

Én nagyon szeretem a bárányt - országomat egy jó birkapörköltért, gyerekkorom óta nem ettem olyan jót, mint amilyet a mamám főzött az érsekcsanádi búcsúkra -, de tudom, hogy a birka és a bárány itthon olyan, mint a fehér holló. Húsvét előtt fel-felbukkan, akkor meg brutálisan drága, és ha ennyi baj nem lenne elég, rendkívül megosztó étel. A birkahúsnak ugyanis jellegzetes birkaíze van, a báránynak ugyan nem, de arról meg azt hiszik, hogy az van neki, és így az ördögi kör bezárult, nem esszük. Horvátországban mindenképpen kóstoljuk meg, bármilyen formában, roston, nyárson sütve vagy nagy cubákokban - Pag szigetén nyaralók, nektek mondom elsősorban -, mert az élet szép, és bárányhússal csak szebb lesz.

Végül, de nem utolsósorban jöjjön egy édesség, ami nem fagyi. A fagylalt Horvátországban is fantasztikus, olyan, mint Olaszországban a kávé: mindegy, hogy hova ülünk be, bárhol jó lesz, nem is értem, hogyan csinálják. Pontosabban azt nem, itthon miért nem így csinálják.

A süti, amit ajánlok, a Madjarica. Sok lapból álló krémes sütemény, de nem tömény, és nem nehéz. Bárhol fellelhető, az érdekessége, hogy a madjarica azt jelenti, „magyar asszony”, de ne örüljünk előre, az elnevezés eredete egyrészt a homályba vész, másrészt, nagyjából „kikapós menyecskének” felel meg. Persze mi, tisztességes magyar asszonyok ezt nem vesszük magunkra, és illedelmesen, villával fogyasztjuk el. Mind a hármat, amit sorban egymás után megrendelünk, egy szelet ugyanis nem elég belőle még nekem sem, aki nem édesszájú.

Fotók: Getty Images Hungary

Ha már Horvátország, akkor élnek ott bunyevácok?

• horvátország
• nyaralás
• gasztronómia
• ételek
• Utazás