A víz, amitől ikreket szülnek a nők: egy ukrán faluban található a csodaforrás

A legenda szerint a forrásnak köszönhető az ikrek nagy aránya.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kilencvenes évek elején igazi ikerdömping indult be az aprócska ukrán faluban, a Felsőveresmartnak is nevezett Felsőveresmartonban: ma már a hatvanhoz közelít az ikerpárok száma.

A forrásvíz
Mindig látni itt valakit, aki épp a palackját tölti
A legenda szerint mindez az ottani varázserejű víznek köszönhető, mely a közeli forrásból ered.

Felsőveresmarton csodája

A magyar-ukrán határtól körülbelül 30 kilométerre fekvő Felsőveresmarton, másik nevén Nagykopány nem mindennapi település. Lakóinak száma körülbelül négyezerre rúg, köztük pedig 58 ikerpárt tartanak számon.

Az első pár születését 1941-ben jegyezték fel, rá két évre ismételten ikrek születtek, majd 1949-ben újra, innentől pedig nem volt megállás.

Az ikerpárok száma egyre csak növekedett, különösen a kilencvenes évek során jöttek világra nagy számban egy- és kétpetéjű ikrek - 1989 óta 42 iker született -, ám a rekordot a 2004-es esztendő tartja, amikor csak június hónapban három ikerpár látta meg a napvilágot a településen.

Nem véletlen, hogy híre ment, aki iszik a falut ellátó forrás vizéből, az két gyermeknek ad életet egyszerre.

Különös helyek Magyarországon is vannak
Itthon is található néhány hely, mely állítólag különös hatással bír. A bükkszentkereszti erdőben fekvő Mária-kövekről például úgy tartják, hogy termékennyé tesznek, de a bödei dombnak és Márokföldnek is gyógyító erőt tulajdonítanak.

Csodatévő forrásvíz

A falut ellátó forrás vize a hegyekből érkezik, és szinte az egész megye területéről látogatják. A legtöbben ballonokkal és műanyag flakonokkal érkeznek, hogy felszerelkezzenek néhány napra, hiszen többeknél a víz nincs bevezetve a házba, vagy ha mégis, akkor nagyon rossz minőségű, ivásra alkalmatlan folyadék folyik a csapokból.

Több százezren keresik fel a csodatévő magyar falut

Nézegess képeket!

Elolvasom

Persze nem ez az egyetlen oka a látogatásoknak, sok hölgy reméli, hogy a forrásvízből fogyasztva ő is duplán fog anyai örömök elé nézni, ahogyan állítólag egy munkácsi nő is, aki gyakran látogatott a településre, és mindig megállt forrásvízért.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Genetika lenne?

Dr. Mihajlo Német, Nagykopány háziorvosa elmondta, hogy több generációra lehet visszavezetni az ikerszülések számát, ám szerinte a forrásvíznek ehhez semmi köze nincsen.

Ikrek a faluban

Bár vitathatatlan tény, hogy a víz nagyon tiszta, és az ásványianyag-tartalma is kiemelkedően magas, szerinte az ikerterhességek sokkal inkább a településen belüli házasságkötésekkel és az ebből adódó genetikai adottságokkal magyarázhatók. Akármi legyen is az igazság, a falu idegenforgalmának igencsak jót tett a legenda.
Ezt is szeretjük