Így néz ki a Kis-Moszkva - Mutatjuk a kísérteties, elhagyatott területeket Magyarországon

A bakonyi térségben tárolták a szovjetek az atomtölteteket.

Dia

A Dél-Bakonyban, Nagyvázsony közelében a '60-as években épült szovjet laktanyát nevezték Kis-Moszkvának, ahol a katonák családjaikkal együtt éltek. Az elszigeteltség szinte teljes volt: a panelházakon túl többek között iskolát, éttermet, mozit és uszodát is építettek nekik.

Fotó: Panoramio/zajza

Dia

Így nézett ki a laktanya akkoriban. A családok benn nyugalomban élhettek, de a helyet szigorúan őrizték, az őrök lőállásokból figyelték a környékét, emellett tripla szögesdróttal kerítették be, sőt, a középsőbe még áramot is vezettek - derül ki a szellemvarosok.blog.hu beszámolójából.

Fotó: Facebook/Kis Moszkva- a Halott Atomváros

Dia

Csak a rendszerváltás után derült ki, hogy miért volt szükség az ilyen fokú zárt működésre. A hatékonyabb hadgyakorlatok érdekében ugyanis a laktanya bunkerében nukleáris töltetet és rakétatartozékokat kezdtek tárolni. A terület ma csak engedéllyel látogatható.

Magyar Csernobilnak is nevezik a Veszprém megyei Szentkirályszabadja környékén található, elhagyatott laktanyát. A helyet szintén szovjet katonák lakták, a csapatok kivonulása után azonban üresen maradt. Kísérteties elnevezése pedig abból ered, hogy úgy tartják, a romos település a csernobili katasztrófában megsemmisült városokéhoz hasonló állapotot tükröz.

Sajnos nem csak laktanyák állnak évtizedek óta elhagyatottan az országban. Az 1901-től Magyar Királyi Állami Gyermekmenhely néven működő átmeneti gyermekotthon épülete az '50-es években gyermekkórházzá alakult át, és egészen a '90-es évekig fennállt. A 21 éve bezárt intézmény mára elhagyatott szellemházzá vált. A lepusztult épületek szívszorító látványt nyújtanak.

Ezt is szeretjük
Fotó: