Drágultak a jegyek a buszokon: te tudod, miért fizetünk többet?

Számos távolsági buszon pótjegyet kell fizetni, viszont nagyon sokan nem értik, miért.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyes Volánbusz-járatokon még 2012 szeptemberében bevezették a pótjegyeket, amit ezen buszok emelt szintű szolgáltatást nyújtó járatként való definiálásával magyaráztak.

A drágulást eredetileg csak korlátozottan alkalmazták, 2013. március 15-től azonban további járatokra is kiterjesztették, a számítások szerint majdnem négyszázra. A pótjegyek alkalmazását azonban sok utas tartja igazságtalannak, és nem is értik pontosan, mit takarnak a bizonyos emelt szintű szolgáltatások. Véleményüknek több Volán-társaság honlapján - azok panaszfórumában - is hangot adtak.

Drágultak a buszok a vonatok miatt

A pótjegyek bevezetésének célja a bevételnövekedés mellett az volt, hogy a buszokkal szemben versenyképessé tegye az azonos vonalon közlekedő InterCity és EuroCity vasúti járatokat, így a pótdíj összege is megegyezett a vonatokon alkalmazottal.

A pontos összeg száz kilométerig 150 forint körül alakul, fölötte pedig sávosan, arányosan emelkedik, és összegét nem csökkentik a különféle kedvezmények. Vannak, akik mentesülnek a pótdíj megfizetése alól, közéjük tartoznak a bérlettel utazók, a gyermekek hároméves korig - felnőtt kíséretében -, a kedvezményre jogosult hadigondozottak és kísérőjük, valamint a hadiözvegyek.

De a vonatok is drágultak

Érdekes tény azonban, hogy míg a vonatokat kívánták versenyképessé tenni a pótjegy bevezetésével, 2013 márciusától a vasúti helyjegyek ára is növekedett, a korábban 150 forintba kerülő jegyek elővételben 180 forintba kerülnek, az utazás napján pedig 300 forintba.

Mindemellett áprilistól bizonyos gyorsvonatokra is pótjegyet kell fizetni száz kilométernél hosszabb utak esetében. A különböző döntésekkel ugyanakkor a vasút-, illetve a busztársaságok sem minden esetben elégedettek, a MÁV-Start például úgy véli, a gyorsvonatok pótjegyei által még több utast veszítenek majd, a nyugat-dunántúli Volán-társaságok képviselői pedig annak nem örültek, hogy a kormány korábban a vonatokat helyezte előtérbe a közlekedés szempontjából.

Így spórolj a benzinen, a vonat- és buszjegyen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mitől lesz emelt szintű egy járat?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magyarázata szerint emelt szintű szolgáltatást nyújtanak az olyan expressz vagy gyors eljutást biztosító járatok, melyek esetében a következő feltételek közül egy vagy több teljesül: a járat magasabb minőségű - például dönthetőek az ülések, légkondicionálóval rendelkezik, az ülések közötti távolság legalább 750 mm -; a járat legalább kettő, egymástól 100 kilométerre lévő település viszonylatában a vasúttal párhuzamos szolgáltatást nyújt; tekintettel az eljutási sebességre a járatnál az utasigények rendszeres kapacitásproblémát okoznak, melyek meghaladják a szolgáltatói erőforrásokat; olyan járat, melyek esetében üzleti megfontolás alapján indokolt az átminősítés, például időbeli fekvése vagy nem szomszédos megyék közötti viszonylata miatt.

Vigyázz a bírságokra!

Ha gyakran utazol buszon vagy vonaton, nem árt ismerned azokat a kevésbé ismert eseteket, melyekért szintén bírság jár. Nézd meg a videót!

Számos utas fogalmazta azonban meg a panaszfórumokon ezzel kapcsolatos véleményét: úgy vélik, ennek alapján gyakorlatilag bármelyik buszra ráfoghatják az emelt szintű szolgáltatást nyújtó járat minőssítést, továbbá sokan úgy vélik, ezeknek a szolgáltatásoknak alapvetőnek kellene lenniük az amúgy sem olcsó jegyárak fejében.

Te mit gondolsz a pótdíjakról?

Ezt is szeretjük