Nézd meg a híres démonlyukat!

Nem véletlenül nevezik így

Bimmah másként keletkezett a helyiek és másként a tudomány álláspontja szerint.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ázsiai Omán területén található a különleges ékszerként zöldellő Bimmah, mely évente turisták tízezreit vonzza a környékre. A hely azonban nemcsak szépsége, de neve és a helyi legendák miatt is különleges.

Másik elnevezése ugyanis démonlyuk vagy démonok háza. A nevet a helyiek adták neki, úgy tartják ugyanis, a természeti szépség sötét erők közreműködésével keletkezett, emellett olyan legenda is létezik, mely szerint egy meteor csapódott itt a földbe.

Bimmah a tudomány álláspontja szerint ugyanakkor nem így, hanem erózió révén jött létre. A képződmény ugyanis egy víznyelő, könnyen oldódó kőzetekből, például mészkőből, karbonátokból álló, sziklás belsejét a talajvíz lassú, de nagy erejű átmosó tevékenysége alakította ki.

Turisztikai látványosság

A víznyelő 550 méterre található a tengertől, negyven méter széles, és húsz méterrel a felszín alatt rejtőzik a legmélyebb pontja.

A smaragdzöld színű víz viszonylag meleg és kristálytiszta, a turisták éppen ezért szívesen mártóznak meg benne, illetve lógatják bele lábukat, élvezve azt a különleges élményt is, amit a vízben élő apró halak jelentenek. A kis élőlények ugyanis - hasonlóan a különféle spákban található, gyógypedikűr céljából tartott halakhoz - gyengéden harapdálják a turisták lábujjait, lábfejét.

A víznyelő a Hawiyat Naju parkban található, ahová a belépés ingyenes, ráadásul itt a természet érintetlen szépségét nem bolygatták meg különféle kitelepülő vendéglátó egységekkel. Csupán egy mosdót helyeztek el a park bejáratánál az oda látogató turisták számára, illetve kiépítettek egy betonlépcsőt is, amelyen lesétálhatnak gyönyörködni a természet alkotta szépségben.

Képeken 7 hely, ahol kilyukadt a föld: ezeket még nem láttad!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Más víznyelők

Bimmah mellett a Föld számos pontján találhatóak hasonló víznyelők, nemcsak vizuális élményt jelenthetnek azonban, hanem sajnos katasztrófát is okozhatnak. Guatemalában például 2010-ben a város közepén omlott be a föld, és jött létre egy óriási, hatvan méter mély víznyelő, mely egy útkereszteződést és egy háromemeletes épületet tüntetett el a föld színéről. A víznyelő valószínűleg az Agatha hurrikán okozta árvíz miatt keletkezett.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Fotó: lifesjourneyinwords.blogspot.hu; mrsofmr.files.wordpress.com.

Ezt is szeretjük