Befalazott múmiák Magyarországon
A Fehérek templomában hazánk legrejtélyesebb leleteit fedezték fel. Nézd meg a múmiák városát!
Vác, ez a pesti Duna-völgyben, a Duna bal partján fekvő város a térség történelmi-kulturális központja, egyben az elmúlt évtizedek régészeti felfedezéseinek legtöbbet emlegetett példája is. Itt találták ugyanis meg a Fehérek templomának színes koporsóit és híres, befalazott múmiáit, melyek világszerte ismertté tették a várost. Mielőtt azonban célba vennéd a leleteknek szentelt múzeumot, tégy egy sétát a látnivalókban gazdag városban.
A Duna partján sétálva
A városba a 2-es főúton, Budapest felől érkezve rögtön két remek barokk műemlékkel találkozhatsz.
A sportpálya melletti erdő híres búcsújáró templomot rejt, míg alig 100 méterrel feljebb egy 1757-ben átadott, kétlyukú kőhídon vezet át az út, melyet különböző szentek barokk szobrai díszítenek.
Ez hazánk egyetlen ilyen jellegű barokk díszítésű kőhídja. Érdemes itt leparkolni, majd a Gombás-patak mentén kisétálni a Duna-partra. A patak torkolatánál terül el a liget, ahol nem túl magas vízállás esetén mocsaras környezetben tanösvény járható be. Az ártéri bemutatóhelyen a vízimadarak közül kócsagot, szürke gémet és kormoránt is látni.
Észak felé elindulva először az egykori várhoz vezet az út. A Géza király téri középiskola udvarán ma is látható a feltárt Árpád-kori vár romja.
Az iskolával szemközt magasodik a ferencesek barokk temploma és kolostora, a Duna felőli oldalon pedig az úgynevezett ágyúterasz és I. Géza bronzszobra figyelhető meg, aki egyébként Salamon mogyoródi legyőzése emlékére építtette meg a templom elődjét, városi rangra emelve az akkori települést. 1077-ben ide temették. A sétányon továbbhaladva a Zenepavilon századfordulós stílusú épülete található. Innen nem messze uszoda és strandfürdő várja a kikapcsolódni vágyókat.
Belvárosi templomok között
A Petróczy utcán az új székesegyház épületéhez sétálhatsz el. Az épületet a francia építész, Isidore Canevale tervei szerint emelték, késő barokk, illetve kora klasszicista stílusban, 1760-77 között.
A templombelsőben a kupola és a főoltár freskóit a neves osztrák festő, Franz Anton Maulbertsch alkotta. A Konstantin téren áll a papi szeminárium, és itt találhatók az egyházi oktatási intézmények, valamint a kispréposti palota copf stílusú épületei. Innen pár lépésnyi sétával érhető el a Migazzi tér, ahol a püspöki palota barokk épülete és annak pompás kertje csodálható meg, míg vele szemben a püspöki könyvtárépület áll.
Ha Vácott jársz, a házak falán gyakorta találkozhatsz a város életét meghatározó egykori püspökök tiszteletére készült emléktáblával. A Migazzi tér például Migazzi Kristóf püspökről kapta a nevét. A Migazzi tértől a Köztársaság úton érhető el a piarista templom és rendház barokk épületcsoportja, előtte a szintén barokk Szentháromság-oszlop áll. Magyarország egyik legszebb barokk városának műemléki jelentőségű magja a 18. század második felében alakult ki.
A váci múmiák titkai
A Március 15. tér nevezetessége a domonkosoknak épített Fehérek temploma és a vele szemben álló ortodox templom. Itt egy középkori pincében berendezett tárlat mutatja be azokat a múmiákat, festett felnőtt- és gyermekkoporsókat, melyeket a Fehérek templomának restaurálása közben fedeztek fel egy befalazott kriptában.
A csaknem 200 éve háborítatlan, virágdíszekkel vagy épp koponyákkal ékesített, kékkel és zölddel megfestett koporsókat 1994-ben találták meg. Az 1700-as évek elején épített kriptákban található, halotti ruhába öltöztetett, kegytárgyakkal ellátott holttestek természetes módon, a kripta speciális mikroklímájának köszönhetően mumifikálódtak. Az eltemetett váci polgárokat, közöttük fiatalokat és gyerekeket, mára sikerült azonosítani, többségük tbc-fertőzés következtében hunyt el. A leletekből vándorkiállítás nyílt a budapesti Természettudományi Múzeum jóvoltából Rejtélyek, sorsok, múmiák címmel, de a kripta eredeti hangulatát igazán a váci Memento Mori Múzeum és az említett pince adja vissza.
A Diadalívtől a Theresianumig
A város világi műemlékei közül alighanem a Köztársaság útján elérhető barokk Diadalív a legkülönlegesebb nevezetesség. A Diadalívet Mária Terézia látogatásának alkalmából emelték 1764-ben, a bazilikát is tervező Isidore Canevale tervei alapján. Ez hazánk egyetlen diadalíve - a váciak egyszerűen csak Kőkapunak hívják.
A Diadalív mellett az 1777-ben átadott egykori nemesi akadémia - Mária Terézia alapította magyar és horvátországi, illetve erdélyi nemesek számára -, a Theresianum áll, mely 1784-től kaszárnya, majd katonai akadémia, végül 1855-től börtön lett. Az épületben ma is fegyház működik. Vác kulturális élete és programkínálata olyan gazdag, hogy túlzás nélkül állítható: itt mindig történik valami.
A váci és a vendégművészként érkező együttesek mindennapos koncertjei, előadásai, a fúvószenekarok térzenéje mellett különösen a Váci Világi Vigalom, a borfesztivál és a Nemzetközi Gregoriánkórus-fesztivál eseményei vonzzák a látogatókat és a helybélieket egyaránt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cikkünk a Reader's Digest Kiadó Csodaszép Magyarország című könyve alapján készült. Képek: Forrás: hu.wikipedia.org, Bmagyarkuti; www.orszagalbum.hu, Márti; hu.wikipedia.org, Magnus Manske; www.vac.hu.
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
Rejtélyes betyársírok Magyarországon
- természeti csoda
- vízparti hely
Tetszhalottak a Tiszán
- sziget
- magyar csodák