
Egészen fantasztikus: így még soha nem láthattad a Balatont!
Második része is van a népszerű víz alatti videónak.


Számos utazással, turisztikai információkkal foglalkozó hazai weboldal között mi is beszámoltunk Szekeres Dávid gyönyörű, Balatonról készült, víz alatti felvételéről, amely közzététele után nem sokkal már több mint százezer megtekintést tudhatott a magáénak.
Az akkor érettségi előtt álló, a fotózást hobbijának tekintő Szekeres Dávid állvánnyal készítette a videót Balatonalmádinál, azt pedig, hogy a víz különösen tiszta volt, a videóhoz fűzött kommentje alapján a kora tavasszal magyarázta, leírása alapján ilyenkor általában egy-két méterre is le lehet látni.
A Balatonról készült felvételnek idővel második része is született Underwater - Lake Balaton II címmel, melyet azonban már kevesebben ismernek, holott legalább olyan izgalmas, mint elődje, különösképp amiatt, hogy a szintén Balatonalmádinál készült felvétel egyik főszereplője a FOGAS/1928 típusú halászhajó különös, magányos roncsa lett.
A jelenleg ismeretlen tulajdonban álló, igen rossz állapotú hajót 1955-ben selejtezték, ma Balatonalmádi mellett fekszik a nádasban, életteret nyújtva a különleges víz alatti világnak. A felvételt most meg is nézheted, Szekeres Dávid továbbá egy harmadik videót is tervez, mintegy lezárásaként az Underwater projektnek.
A videót készítette: Szekeres Dávid.
A 10 legcukibb retró fotó a Balatonról, amit valaha láttunk
A Balaton valószínűleg régen is azt jelenthette legbelül, amit ma: nézd meg képeken!
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- utazási kedvezmény
- utazási hírek